HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
OAGB 2014/6. futam összefoglaló – Battaring

OAGB 2014/6. futam összefoglaló – Battaring

Ragyogó napsütés fogadta a hatodik fordulójához érkező MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság mezőnyét a százhalombattai Battaringen, június 15-én. A bajnoki sorozat fél távhoz érkezett, így a különböző versenyek összefoglalása mellett ezúttal áttekintjük a kategóriák bajnokságainak az állását, az első 6 helyezett szempontjából. A Battaringen történt versenyek és a bajnoki tabella alakulása alapján azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy izgalmas második félév elé nézünk, de még mielőtt ennyire előreszaladnánk, tekintsünk vissza erre a bizonyos vasárnapra.

 


 

 

I. kategória

 

Összesen tizenkét versenyző mérte össze tudását az 1-es kategória időmérőedzésén, a leggyorsabbnak pedig Antal Dávid bizonyult, mögötte, a második rajthelyről a mindössze 29 ezredes hátrányt elkönyvelő Fühl Zoltán várta a kockás zászló felcsapását. Zsigri Márton Naményi Gergellyel osztozott a második soron, majd Délceg Máté, Báldi Gergő, Szabó Martin, Kis Gábor, Bányász Frederika, Hámori Bence és az első versenyüket teljesítő Radványi Márk, valamint Radványi Máté következtek.

oagb-06-1Fegyelmezetten jött el a mezőny a rajtot követően és nem került sor helycserére. Az egyes kategória versenye kétségkívül nem a legmozgalmasabb futamot produkálta a vasárnapi napon, azonban aggodalomra nem volt ok, hiszen mindig volt kiért, vagy éppen miért izgulni a 20 perces versenytávon. Míg a verseny első körei sokkal inkább az erőviszonyok és az előzési lehetőségek felmérésről szólt, addig a negyedik percben már megtörtént az első előzési kísérlet is, melyet Fühl Zoltán mutatott be, Antal Dávid ellen, kevés sikerrel. A verseny feléhez érkezve az élen továbbra is Antal Dávid és Fühl Zoltán küzdöttek egymással a győzelemért, a dobogó legalsó fokáért pedig Naményi Gergely támadta Zsigri Mártont, Marci azonban sikeresen hárította a támadásokat. Izgalmas négyes vonat elején robogott az 5. helyet elfoglaló Délceg Máté is, akit elsősorban Báldi Gergő támadott, de fél szemmel Szabó Martinra és a mögötte érkező Kis Gáborra is oda kellett figyelnie. A mezőny végén Radványi Márk érte utol Hámori Bencét, hogy megpróbáljon egy helyet javítva Bányász Frederika nyomába eredni. A futam első előzésére végül a tizedik perc végén került sor, amikor a pálya hátsó részén található jobbos visszafordítóban fékezte ki Radványi Márk az előtte haladó Hámori Bencét, amivel feljött a 10. helyre. A verseny utolsó negyedébe érve, két helyen is változás történt: egyrészt Báldi Gergő megelőzte Délceg Mátét, aki mellett így Szabó Martin is el tudott menni, másrészt az élen Fühl Zoltánnak sikerült megelőznie Antal Dávidot, aki védtelenül hagyta a pálya hátsó részén található visszafordító belső ívét.

A verseny végéig újabb helycserére már nem került sor, egyedül Naményi Gergely támadta több ponton is az előtte haladó Zsigri Mártont, aki azonban sikeresen hárította a támadásokat és megőrizte dobogós helyezését. A futam így Fühl Zoltán győzelmével ért véget, a dobogó második és harmadik fokára pedig Antal Dávid és első TOP3-as helyezését megszerző Zsigri Márton állhattak fel. A befutó további sorrendje: Naményi Gergely (4), Báldi Gergő (5), Szabó Martin (6), Délceg Máté (7), Kis Gábor (8), Bányász Frederika (9), Radványi Márk (10), Hámori Bence (11) és Radványi Máté (12). A leggyorsabb kört a 13-as gokarttal győzedelmeskedő Fühl Zoltán futotta meg, ideje 26,848 lett. Battán ugyan a dobogóra nem tudott felállni, de a bajnoki tabellát továbbra is vezeti Naményi Gergely, aki 124 pontot gyűjtött az eddigi 6 futam során. Nem sokkal lemaradva, és egymással szoros csatát vívva foglalják el a második, harmadik és negyedik helyeket Antal Dávid, Fühl Zoltán és Báldi Gergő, ahol Dávid 102, Zoltán és Gergő pedig 101-101 ponttal gazdagodott a szezon első felében. Zsigri Márton és Szabó Martin 52-52 ponttal ugyancsak pontegyenlőséggel állnak a bajnokság ötödik és hatodik pozícióiban.

 

Nyilatkozatok

 

Fühl Zoltán (1. hely):

“A battai pálya vonalvezetése mindig is feküdt nekem, igaz hogy ebbe az irányba annyira nem szeretem. A szabadedzések alatt éreztem, hogy a poleért mehetek. Végül Dávid megelőzött egy kicsivel, így a második helyről indulhattam, ami miatt csalódott voltam. Ami meglepetés volt számomra, az Marci harmadik helye. Marcit ismerve sejthettem, hogy inkább a dobogós pozíciójának megtartására fog koncentrálni, ezért a cél az első hely megszerzése volt. A versenyre Dáviddal nagyjából azonos erősségű gépeket húztunk, ezért tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, ha első akarok lenni. A versenyen szinte végig Dávid mögött voltam, kb 5 perc elteltével betettem a vasat Dávid mellé, de a következő kanyarokra ő volt a belső íven, meg akkor még Marci is ott volt mögöttem és inkább visszasoroltam másodiknak. A versenyen végig próbáltam nyomást helyezni Dávidra és ez úgy tűnik, hogy sikerült is, mivel egy kisebb hibáját kihasználva megtudtam előzni. Ezután csak arra kellett koncentrálnom, hogy ne adjak előzési lehetőséget Dávid számára és ez sikerült is. Tavaly ugyanitt győztem, csak a másik irányba. Nagyon sok idő telt el az előző győzelmem óta és remélem, hogy a közeljövőben újra a dobogó tetejére állhatok. Gratulálok mindenkinek!”

Zsigri Márton (3. hely):

“Az időmérő után nagyon örültem, hogy elcsíptem a 3.helyet. A versenyre egy jó gépet húztam, viszont Naményi mögöttem még jobbat. A versenyen Geri végig agresszívan,de korrekten támadott, szerencsére nem sikerült megelőznie. Nagyon örülök az első AGB-s dobogómnak,várom a folytatást!”

 


 

 

II. kategória

 

A min. 75 kg-osok időmérője nem kedvezett a bajnoki éllovasoknak, hiszen míg Naményi Gergely nem érte el a minimális súlyhatárt és ezzel az utolsó, 15. helyre sorolták vissza, addig Vitanov Tamásnak nem sikerült bekerülnie a legjobb 13-ba. Gergely végül a hármas kategóriában állt rajthoz, míg Tamás kihagyta a vasárnapi futamot, így “B” döntőre nem került sor. Panaszra azonban Szetei Gergelynek nem volt oka, aki több mint egy tizedes előnnyel hódította el a kategória pole pozícióját, míg mellőle, az első OAGB-s versenyét teljesítő Ballai Máté indulhatott. Gyuris Gábor és Antal Dávid a rajtrács második sorát bérelték ki, a harmadikból Molnár György és Porcs-Makkay Ákos, a negyedikből Propszt Roland, valamint Matus Maliak indulhattak. Az OAGB mezőnyében újonc Deák Péter a kilencedik legjobb időt gokartozta, őt Vincze András, Délceg Máté, Reich Balázs, és az ugyancsak újonc, Szlovákiából, Frederikával, Matussal és Péterrel együtt érkező Ondrej Christopher követtek.

oagb-06-2Eseménydús versenyt produkált a kettes kategória mezőnye, melynek már a rajtja sem volt zökkenőmentes, hiszen Propszt Roland szorult a gumifalba, emiatt új rajtot rendeltek el. A második rajtnál már gond nélkül jött el a mezőny, helycserére nem került sor. A futam második percében megtörtént az első helycserés támadásra, melyet Reich Balázs mutatott be, Délceg Máté ellen, amivel a 11. helyre lépett fel. Az első három helyezett ekkor nagyjából egyenlő távolságra követték egymást és nem voltak előzési pozícióban. A következő helycserére a futam ötödik percéig kellett várni, ekkor Molnár György talált fogást Antal Dávidon, akit a pálya hátsó részén utasította maga mögé. Dávidnak ezt követően a mögötte érkező Porcs-Makkay Ákosra kellett odafigyelnie, melynek eredményeként nemsokára Propszt Roland és az őt üldöző Matus Maliak is felzárkóztak a duóra, miközben a mögöttük érkező Deák Péter, Vincze András pároshoz Reich Balázs lopta a távolságot. A hatodik percben komoly változás történt a sorrendben, hiszen Porcs-Makkay Ákos csúszott meg féktávon a pálya hátsó szakaszán, így Propszt Roland azonnal bebújt mellé. A következő kanyarokban Ákos külső ívre szorult, így nemcsak Roland, de Matus is be tudott bújni mellé, a felüljáró alól kivezető lassítóban pedig a külső ívre szorulva a gumifalnak ütközött. A nagy tempóval érkező Deák Péter már nem tudta elkerülni az ütközést és nekiment Ákosnak, bár pozícióvesztés nélkül tudott továbbhaladni, nem úgy, mint Vincze András, aki nagyot fékezve kiforgott. Ákos csak külső segítséggel tudott visszatérni a pályára, azonban a nyakát fájlalva végül feladni kényszerült a futamot. A balesetet követően, akik Ákos mögött érkeztek, mindenki egy hellyel előrébb lépett, míg Vincze András a 12. helyre esett vissza. A verseny feléhez érve, a legizgalmasabb csatáknak a Gyuris-Molnár valamint a Propszt-Maliak párharcok bizonyultak, ugyanakkor a második helyen haladó Ballai Máté került egyre közelebb a futamot vezető Szetei Gergelyhez. A tizenkettedik perctől kezdődően Ballai egyre nagyobb fenyegetést kezdett jelenteni Szetei elsőségére nézve, pár körrel később pedig Molnár György kísérelt meg egy támadást Gyuris Gábor ellen, sikertelenül, a folyamatos támadás-védekezés miatt pedig Antal Dávid is felzárkózott a párosra, miközben kicsivel hátrébb Deák Péter és Reich Balázs között kezdett kibontakozni egy párharc.

A verseny utolsó köreire Vincze András már Ondrej Christophert támadta, valamint az előbb említett párosok kerültek közelebb egymáshoz és okoztak egy rendkívül látványos finálét, azonban ezek ellenére sem került sor újabb helycserére. A győzelmet ennek megfelelően a hibátlan versenyt produkáló Szetei Gergely nyerte, akit az első dobogóját szerző Ballai Máté követett a második, Gyuris Gábor pedig a harmadik helyen – jelenleg azonban Gábor dobogója óvás alatt áll. A negyedik helyen Molnár György ért célba, de hasonlóan Gáborhoz, ő is óvás alatt áll, majd Antal Dávid (5), Propszt Roland (6 – óvás alatt), Matus Maliak (7), Deák Péter (8), Reich Balázs (9), Délceg Máté (10), Ondrej Christopher (11), Vincze András (12) és Porcs-Makkay Ákos (13) következtek. A leggyorsabb kört a 2-es gokarttal száguldó Matus Maliak futotta meg, ideje 27,210 lett. Rendkívül szoros a bajnokság állása a kettes kategóriában, melyet 87 ponttal vezet Vitanov Tamás, 10 pontos előnnyel Gyuris Gábor előtt. Naményi Gergely mindössze egy pontos hátránnyal követi Gábort, a negyedik helyen 72 ponttal áll Antal Dávid, majd az ötödik és hatodik helyen, 65 ponttal és pontegyenlőséggel állnak Szetei Gergely valamint Molnár György.

 

Nyilatkozatok

 

Szetei Gergely (1. hely):

“Fél távhoz érkezve, elég tetemes hátránnyal szerepeltem a bajnoki tabellán, így a szokásosnál is motiváltabban érkeztem a Battaringre, amely az egyik kedvenc pályám. Két választásom volt: vagy megnyerem a futamot, vagy sokadik leszek és feladom az idei évet. Az időmérőn sikerült kihasználni a számomra ideális körülményeket, a pole fél sikernek számított. A verseny eleje jól indult, mivel távolodtam az üldözőktől és egy kis időre talán el is hittem, hogy egy zavartalan, nyugis versenyt futhatok. De nem így lett, mivel fokozatos ütemben, egyre rosszabb és rosszabb állapotba kerültek az abroncsaim. Az utolsó 5-6 körben már szinte vezethetetlennek minősültek, minden egyes kanyarban sikítottak a gumik. De a győzelmet végül sikerült behúzni! Nagyon korrekt csatát csináltunk Mátéval, amelyet a gumik ellenére is piszkosul élveztem. Ezúton is gratulálok neki a második helyhez és persze Gyuris Gabinak is a dobogó legalsó fokához! Kőbányán ütközünk! (Azért remélem csak képletesen)”

Ballai Máté (2. hely):

“Számomra elég váratlan eredményeket hozott ez a hétvége, hiszen ez volt életem első komolyabb gokart versenye.

Az alapos felkészülésemnek köszönhetően sikerült megszokni a gokartot és megtalálni a pálya ritmusát viszonylag hamar, amit a szimulátoros tapasztalataim nagy részben elősegítettek.

Magabiztossággal töltött el a tény, hogy az edzéseken sikerült versenyképes köröket mennem, hiszen az időmérő és verseny procedúrák már egyáltalán nem voltak újak számomra, úgy ahogy az előzések, gumikopás és minden ami egy versenyen általában történik sem.

A kvalifikáción sikerült egy második helyre elegendő időt autóznom, ami őszintén szólva eléggé meglepett. Kissé féltem is, hiszen magamhoz képest nagyon jó időt mentem, amin valószínűleg nem tudtam volna javítani, és meggyőződésem volt, hogy a mögöttem lévőknek még lett volna a tarsolyukban.

Miközben ez több mint valószínű, hogy igaz volt, a gyors alkalmazkodásomnak az új gokarthoz és konzisztenciámnak köszönhetően épp az ellenkezője történt annak amit vártam. Egyáltalán nem voltam rákényszerítve a védekezésre, sőt, egy pár kör után megkezdődött egy csata köztem és Szetei Gergely között.

Egy rettenetesen sportszerű küzdelem volt, amiből a végén vesztesen jöttem ki a rutintalanságomból való óvatosságom, és Szetei Gergely “széles válla” miatt, gratula neki! 🙂

Nagyon elégedett vagyok a hétvégével, ami nagy valószínűséggel egy új korszak kezdete nálam. Viszont mindez nem jöhetett volna létre Cziranku Dániel és Báldi Gergő segítsége és tanácsai nélkül, szóval nagy köszönettel tartozom nekik.”

Gyuris Gábor (3. hely):

“Az elmúlt években nem sikerültek a battai futamaim, az időmérőket mindig elszúrtam, viszont mindig jókat csatáztam. Most végre egy egész jó időmérőt futottam, ez a 3. rajthelyre volt elég, Szete űridőt ment. A verseny elején jó volt a tempóm, tartottam az első 2 tempóját, azonban a gumik hamar elmelegedtek és indult a szenvedés. Először Antal Dávid, majd a Molnár Gyuri indított hadjáratot a dobogóért. Gyurival volt, hogy kanyaron keresztül egymás mellett mentünk és együtt estünk be az alagútba majd a sikánba. Igazán élvezetes és fair küzdelem volt. Sikerült megtartani a 3. helyet, amivel ebben a tekintélyes létszámú mezőnyben elégedett vagyok. A dobogósoknak gratulálok. A bajnokság félidejében a 2. helyen állok amit nem gondoltam volna a szezon előtt. Messze még a vége és lesz ez még így se de ki tudja… 

A remény hal meg utoljára :D”

 


 

 

III. kategória

 

Szoros csatában végül a címvédő Lencsés Bálint szerezte meg a hármas kategória pole pozícióját, a második helyről pedig Pribilinszky Zoltán várhatta a verseny megkezdését. Őket a második sorból Vincze András és Csáki Zoltán követték, majd Molnár György, Porcs-Makkay Ákos, Rátkai János, Balogh Dávid, Molnár Tibor és az újonc Vidó Zoltán következtek.

oagb-06-3Izgalmakban nem volt hiány a hármas kategória versenyén sem, igaz, itt elsősorban a harmadik helytől visszafelé változtak a pozíciók. A rajt pillanatában az utolsó helyről induló Naményi Gergelynek sikerült megelőznie Vidó Zoltánt, amivel a 10. helyre lépett feljebb. Lencsés Bálint már az első körökben megnyugtató előnyre tett szert, köszönhetően a mögötte zajló csatáknak, miközben Rátkai János igyekezett magát minél feljebb tornázni a rangsorban a kedvezőtlenül alakult időmérő után. Nem meglepő módon a verseny következő előzését tőle láthattuk, amikor a célegyenesre ráfordító kanyarban utasította maga mögé Porcs-Makkay Ákost. Rátkai azonnal megkezdte a felzárkózást az időközben tőlük picit elszakadó Molnár-Csáki duóra, Porcs-Makkay védelmét pedig Balogh vette tesztelés alá. Dávid a verseny harmadik percében, a hídra felvezető kanyarban szánta el magát támadásra és néhány pillanatig úgy tűnt, hogy sikerül elmennie riválisa mellett – akárcsak Naményi Gergelynek Molnár Tibor mellett – de végül a visszafordítóban mindenki visszasorolt az egy körrel ezelőtti pozíciójába. Egy körrel később azonban már sikeresen vitelezte ki az előző körben kipróbált előzést, így Dávid feljött a 7. helyre. Molnár Tibor megpróbálta kihasználta a lepattanót és bebújt Ákos mellé, aki a gumifalnak csúszva visszalassult, így Tibor, majd a lassító részen Naményi Gergely is elmentek mellette, ahol Ákos ismételten a gumifallal érintkezett, melynek eredményeként Vidó Zoltán is megelőzte, így az utolsó helyre esett vissza. Mindeközben a második helytől kezdődően kezdett kialakulni egy kisebb vonat, Pribilinszky Zoltán, Vincze András, Csáki Zoltán, Molnár György és Rátkai János részvételével, akikre rohamléptekkel zárkózott fel Balogh Dávid is. Ákos mindössze másfél kört töltött Vidó Zoltán mögött, majd a pálya hátsó visszafordítójánál féktávon beszúrt és megelőzte ellenfelét. A futam feléig viszonylag eseménytelenül zajlott a verseny, majd Balogh Dávid lendült támadásba, aki először Rátkai Jánost előzte meg, majd a hídra felmenet megpróbálta Molnár Györgyöt is maga mögé utasítani, ám ezzel végül Rátkaival szemben vesztette el a frissen szerzett pozícióját. Balogh két körrel később végül sikeresen előzte meg Rátkait, amivel már a 6. helyen robogott. A tizenegyedik percben Dávid Molnár Györgyöt is megelőzte és megkezdte a felzárkózást az előtte haladó Csáki Zoltánra. Sokat nem kellett várni arra, hogy Balogh ismét támadásba lendüljön, hiszen pár körrel később, a tizenharmadik percben a hídra felvezető kanyarkombinációban már Csáki Zoltánt is maga mögött tudhatta, amivel összességében már 4 helyet javított a rajtpozíciójához képest. Mivel Vincze András Pribilinszky Zoltánnal csatázott, így mindössze két kört kellett arra várni, hogy Balogh már Vincze mögött is pozícióba kerüljön, ám Dávid kedvenc előzési helyén, a jobb-bal hídra felvezető kanyarkombinációban ezúttal külső ívre szorult, így Csáki Zoltánnak sikerült őt visszaelőznie. Az utolsó körökben Balogh Dávid ismét visszaesett egy helyet, amikor Csáki Zoltánnal együtt fordultak a célegyenesre, a külső íven azonban a gumifalon megtorpanva Molnár György elment mellette. Balogh kezdeti előretörését követő vesszőfutása itt még nem ért véget, hiszen mindössze két körrel a vége előtt az utolsó kanyar féktávján torlódott össze a mezőny, itt Dávidnak nekimentek, aki a falnak ütközve visszalassult és Naményi Gergely mögé esett vissza.

A kockás zászlóig mindössze egyetlen helycsere történt, amikor Porcs-Makkay Ákos tudta megelőzni Naményi Gergelyt. A futamot végül magabiztos előnnyel, senkitől sem zavartatva nyerte Lencsés Bálint, majd az idei első dobogójukat szerző Pribilinszky Zoltán és Vincze András következtek. A további sorrend: Csáki Zoltán (4), Molnár György (5 – óvás alatt), Rátkai János (6), Molnár Tibor (7 – óvás alatt), Porcs-Makkay Ákos (8), Naményi Gergely (9), Vidó Zoltán (10) és Balogh Dávid (11). A verseny leggyorsabb körét a 8-as gokarttal versenyző Balogh Dávid futotta meg, ideje 27,232 lett. Mostani győzelmével Lencsés Bálint vette át a bajnokság vezetését, aki 122 pontot könyvelt el a szezon első felében, őt a 113 pontos Rátkai János követi. Némileg leszakadva tőlük, 70 ponttal áll a harmadik helyen Balogh Dávid, majd Csáki Zoltán és Molnár György következnek, 68 valamint 66 egységgel a nevük mellett, az összetett hatodik helyet pedig 57 ponttal Pribilinszky Zoltán foglalja el.

 

Nyilatkozatok

 

Lencsés Bálint (1. hely):

“A versenyhétvégék mostanában már egy egészen komoly programnak ígérkeznek. Kint vagyok már péntek délutántól egészen az endurance-ok végéig, amik vasárnap este érnek véget. A hétvége “csúcsa” számomra mégis csak a 3-as kategória. No akkor egy kicsit a vasárnapról is:

A délelőtti edzéseken nagyon sok dolgot próbáltam ki, és már az első edzésen éreztem is, hogy hű,ha hó! Itt tempó van kéremszépen. Valamit találtam. Nem tudom, hogy hol és hogy mennyit, de súlyos tizedeket. Ez a kvalifikációs tempómon is megmutatkozott, az 5körből összesen 4 kör elég lett volna a pole-ra. Az időmérő köreim: 27,40; 27;36; 27,35; 27,35; 27,29. A második helyre, akár csak az előző futamon Pribli kvalifikált, a harmadik Andris lett. Boldog voltam ezzel az eredménnyel, de tudtam, hogy még nincs vége. Priblivel kapcsolatba egy nagyon veszélyes dolog van, amit ki tudnék emelni. A rajtok. Mindig előránt valamit a kalapból a rajtnál, és döbbenetes tempóval kapja el a startot. Egyébként nekiálltam már elemezni, hogy mit és hogyan csinál, sőt már rá is jöttem, csak a gyakorlatba nehéz megvalósítani. Egy sima rajt, és innentől kezdve egy sima előnyt építettem ki. A hármas gép volt az, ami alattam dübörgött, néha zavarba ejtően stabil volt a kanyarokba. Szerencsére a stabil előnyömnek köszönhetően tudtam a gumikra is figyelni, mivel azok nagyon furán viselkedtek egy-egy intenzívebb gyors kör után. Nem mondom, hogy nem volt tartalék még a gépben, de ennyi is bőven elég is volt a 25 ponthoz! Boldog vagyok, hiszen ezzel az eredménnyel sikerült átvennem a vezetést a tabellán, és életem első futamgyőzelmét ünnepelhettem Battán!

Továbbá: Ez volt életem 28. AGB-s győzelme, amivel sikerült beérnem az eddigi rekorder, Riba Krisztiánt. Már csak egy futamgyőzelemnyire vagyok attól, hogy minden idők legtöbb futamgyőztese lehessek az AGB történetében!

Grat mindenkinek, várom a folytatást a Kőbánya Ringen!:)”

Vincze András (3. hely):

“Hosszú és küzdelmes volt az út idei első dobogós helyezésemig. Az, hogy ez még csak most jött össze, egyedül az én hibám, a tanulságokat leszűrtem és Battára már felkészülten érkeztem és tudtam, hogy a hármas kategóriában most esélyem lehet egy jó helyre, abban pedig nagyon bíztam, hogy ez majd a dobogó valamelyik fokát jelenti. Összességében elégedett vagyok és Kőbányára még inkább felkészülök, ahol ha az edzésemet megfelelő ütemben tudom folytatni, akkor végre a kettes kategóriában is ismét versenyképes lehetek. Maga a futam az rendkívül nehéz volt, de egy ilyen mezőnyben egyik verseny sem tartozik a könnyű futamok közé. Gratulálok mindenkinek, kiváltképp a győztes Bálintnak, valamint a második helyen remekül védekező Priblinek és a mindvégig korrektül támadó Csáki Zolinak!”

 


 

 

IV. kategória

 

Kocsi Viktor magabiztos kormánymozdulatokkal hódította el a “nehézfiúk” kategóriájának a pole pozícióját, második leggyorsabbnak pedig az idei első versenyét teljesítő Szatory József bizonyult. Porcs-Makkay Ákos és Topor Kálmán a rajtrács második során osztoztak, őket Molnár Tibor, Ujfalusi Ákos, Juhász Csaba, Márton Balázs, Murvai Tamás, Csáki Zoltán, az újonc Vidó Dániel és az időmérőn nem induló Somogyi Tamás követtek.

oagb-06-4A rajtot követően Topor Kálmánnak akadtak műszaki problémái, ezért új rajtot rendeltek el. A második rajtnál már hibátlanul jött el a mezőny, majd az első helycserére is sor került, amikor Somogyi Tamás előzte az előtte haladó Vidó Dánielt. Kocsi Viktor hamar ellógott az élen, hiszen a második helyen haladó Szatory József folyamatosan védekező szerepbe kényszerült az őt támadó Porcs-Makkay Ákossal szemben, mely csatához Topor Kálmán és Molnár Tibor is csatlakoztak. A harmadik perctől kezdődően azonban a mezőny, a második helytől egészen a tizenkettedik helyig egy egybefüggő vonatot alkotott, igaz, az oda-vissza történő támadások és védekezések miatt gyakran szakadozott szét vagy éppen jött össze a mezőny. Az első komolyabb előzési kísérlet Márton Balázs nevéhez köthető, aki a hatodik percben tudott bebújni Juhász Csaba mellé, de végül próbálkozását nem tudta pozícióra váltani. Balázsnak végül a futam második felében sikerült maga mögé utasítani Csabát, a már korábban is kinézett, pálya hátsó részén található visszafordítónál. Miközben Balázs azonnal megkezdte az elszakadást ellenfelétől, addig Murvai Tamás vette tesztelés alá Juhász Csaba védelmét. Néhány körrel később, a futam utolsó negyedében Murvainak is sikerült megelőznie Juhászt, majd a figyelem középpontjába a Szatory – Porcs-Makkay – Topor – Molnár – Ujfalusi, valamint a Csáki – Somogyi – Vidó csaták kerültek. A Csáki vs Somogyi ütközetből végül Vidó Dániel jött ki nevető harmadikként, amikor Tamás nagy lendülettel szúrt be Zoltán mellé a célegyenesre ráfordító kanyarban, ahol mindkét versenyző lesodródott, Vidó pedig könnyedén vette át a tizedik helyet, Somogyi pedig visszaengedte maga elé Csákit. A kissé eseménytelenül zajló első félidőt kétségtelenül egy lényegesen mozgalmasabb második felvonás cserélte le, amit mi sem mutat jobban, hogy pár körrel később újabb helycsere történt, ekkor Ujfalusi Ákosnak sikerült megelőznie Molnár Tibort. Ákos és Tibor párharca rövidesen négyfős csatává alakult, hiszen Márton Balázs és Murvai Tamás is megérkeztek rájuk, hogy megpróbáljanak előrébb törné a verseny utolsó köreiben.

Amikor már azt hittük, hogy nem lesz változás a sorrendben, akkor Molnár Tibornak sikerült jobban kigyorsítania a célegyenesben a védekező ívet választó Ujfalusi Ákossal szemben és az utolsó métereken visszavette a néhány körrel azelőtt elvesztett helyezését. A versenyt végül fölényesen nyerte a rajt-cél győzelmet arató Kocsi Viktor, a második helyen az idei első versenyén rögtön dobogóra álló Szatory József következett, a pódium bronzfokára pedig Porcs-Makkay Ákos állhatott fel. A további sorrend: Topor Kálmán (4), Molnár Tibor (5), Ujfalusi Ákos (6), Márton Balázs (7), Murvai Tamás (8), Juhász Csaba (9), Vidó Dániel (10), Csáki Zoltán (11) és Somogyi Tamás (12). A verseny leggyorsabb körét Kocsi Viktor futotta meg a 12-es gokarttal, ideje 27,465 lett, mellyel mesterhármassal zárta a négyes kategória battaringi megmérettetését. Tovább tudta növelni a jelenleg 121 pontos Kocsi Viktor az előnyét a bajnokságban, míg mögötte, a második és harmadik helyeket Porcs-Makkay Ákos, valamint Márton Balázs foglalják el, 96 valamint 86 megszerzett egységgel a nevük mellett. Topor Kálmán 74 ponttal jelenleg negyedik a tabellán, őt a 66 valamint 61 pontos Molnár Tibor és Csáki Zoltán követik.

 

Nyilatkozatok

 

 


 

 

Super GP kategória

 

Topor Kálmán győzelmével ért véget a Super GP időmérőedzése, akinek a bajnoki éllovast, Rátkai Jánost sikerült maga mögé utasítania. A harmadik legjobbnak Pribilinszky Zoltán bizonyult, majd Balogh Dávid, Juhász Csaba, Temesvári Csaba, Nyuka Gábor, Túróczi Máté és az időmérő nem induló Somogyi Tamás következtek a 9 fős rajtrácson.

oagb-06-sgpA rajtra a mezőny Schreiber Rolanddal egészült ki, viszont csak második nekifutásra vette kezdetét a verseny, hiszen akárcsak a 4-es kategóriában, ezúttal is kifogott a technika Topor Kálmánon. A második nekiveselkedés már hibátlanra sikerült és egy fegyelmezett rajttal, kezdeti helycsere nélkül vette kezdetét a Super GP versenye. A boxkiállásokat a második körben Schreiber Roland nyitotta meg, kimaradva ezzel a Túróczi-Somogyi párharcból, miközben az első 7 helyezett nagyjából egyben tudott maradni a futam első köreiben. A gumifallal kirakott, karakterisztikájában a beltéri pályákat idéző Battaring vonalvezetése egyáltalán nem szegte kedvét a versenyzőknek az előzések tekintetében, így a futamon nemcsak a kiállások, de a test-test elleni küzdelmek is komoly szerepet kaptak. Ezek közé tartozott a verseny első köreiben, Balogh Dávid által végrehajtott támadás is, amikor Pribilinszky Zoltánt sikerült maga mögé utasítania, feljebb lépve ezzel az átmeneti dobogó legalsó fokára. Ugyanebben a körben Somogyi Tamás is teljesítette a kötelezően előírt 1 kiállást és sikerült Schreiber Roland elé visszajönnie. Annak ellenére, hogy az élen Topor Kálmán és Rátkai János vívtak egymással nagy csatát, sikerült megnyugtató előnyre szert tenniük az őket üldözőkhöz képest, a futam harmadik percében pedig Rátkai János hajtotta végre kiállását, a versenyben pedig Túróczi Máté és Somogyi Tamás közé tudott visszaérni. A futam ötödik percében Rátkai már Túróczit előzte, miközben Nyuka Gábor állt ki a boxba, amivel Schreiber Roland mögé, a 10. helyre jött vissza. A következő körökben meglehetősen szétszakadozva követték egymást a versenyzők, azonban a hetedik percben két előzésre is sor került: először Rátkai János ment el Temesvári Csaba mellett, majd a mezőny végén, a pálya hátsó szakaszán sikerült Schreiber Rolandnak megelőznie az előtte haladó Somogyi Tamást. Csaba nem sokkal később a boxba hajtott és teljesítette a szabályzatban előírt 1 kiállást, amivel a Schreiber-Somogyi duó mögé, Nyuka Gábor elé ért vissza a pályára. A futam következő előzése is Rátkai János nevéhez köthető, aki ugyanott, ahol korábban Temesvári Csabát, a tizenegyedik percben Juhász Csabát is megelőzte, amivel már a 4. helyen robogott úgy, hogy mindenkire, akik előtte voltak, még várt 1 kiállás. Balogh Dávid néhány körrel később kiállt, majd az 5. helyen tudott visszacsatlakozni a Super GP küzdelmébe, előtte pedig ugyanígy cselekedett Túróczi Máté is, aki a 10. helyet foglalta el a kiállást követően. Egy körrel később Pribilinszky Zoltán is meglátogatta a boxutcát, és Túróczi Máté mögé érkezett vissza, az élen pedig továbbra is Topor Kálmán haladt, akinek még hátra volt az 1 kiállása, miközben Rátkai János rohamléptekkel zárkózott fel rá. Topor végül néhány körrel a “második félidő” megkezdése után teljesítette a boxkiállást, még mielőtt belekezdett volna a lekörözésekbe, majd a második helyen, Rátkai János mögött csatlakozott újra a versenybe.

A futamon ezt követően az egyedüli változás az volt, amikor Somogyi Tamás megelőzte Schreiber Rolandot, azonban körökkel később feladta a küzdelmet, szemmel láthatóan valamilyen sérülés, vélhetően darázscsípés miatt. A versenyt végül Rátkai János nyerte, a második helyre a vele nagyot csatázó Topor Kálmán érkezett meg, a dobogó legalsó fokára pedig Balogh Dávid állhatott fel. A további sorrend: Schreiber Roland (4), Temesvári Csaba (5), Nyuka Gábor (6), Túróczi Máté (7), Pribilinszky Zoltán (8), Juhász Csaba (9) és Somogyi Tamás (10). A leggyorsabb kör a 2-es gokarttal győzedelmeskedő Rátkai János neve mellé került, ideje 27,159 lett. Tovább növelte előnyét a bajnokságban a mostani győzelmével Rátkai János, aki jelenleg 127 ponttal várja a szezon második felének a megkezdését. Nyuka Gábor és Topor Kálmán a második és harmadik helyet foglalják el, előbbi 87, utóbbi 80 pontot szerezve az első 6 futamon, majd Kálmán mögött 3 ponttal lemaradva Balogh Dávid következik. Pribilinszky Zoltán 56 ponttal az ötödik helyen áll, míg a hatodik helyet Schreiber Roland foglalja el, 48 egységgel a neve mellett.

 

Nyilatkozatok

 

 


 

 

Izgalmas versenyekkel a hátuk mögött, 1 hónap múlva csap össze ismét az OAGB mezőnye, ezúttal a Budapest X. kerületében található régi Kesjár pályán, a Hangár utcában. A bajnoki tabellára pillantva és felidézve a Hangár utca vonalvezetését, egész biztosak lehetünk benne, hogy izgalmas összecsapásokkal veszi majd kezdetét a 2014-es évad második fele, melyre várunk mindenkit szeretettel, nevezni az info@amatorgokart.hu címen tudtok, az induló neve és a választott kategória/kategóriák megadásával.

 

Szerző: Vincze András

Author: