HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
OAGB 2014/4. futam összefoglaló – Hungaroring

OAGB 2014/4. futam összefoglaló – Hungaroring

Április 26-27-én A Hungaroring Kart Centerbe látogatott az Országos Amatőr Gokart Bajnokság, Hobby Cart Kupa és a G1 kart center után az Endurance bajnokság. Pénteken, a késő délutáni edzésen és még szombaton délelőtt is a HCK mezőnye vizes aszfalton teljesítette mért köreit. Azonban vasárnapra gyönyörű napos idő fogadta a pilótákat. Ezen a hétvégén az HCK és OAGB-vel egyidejűleg rendezték meg az Országos túraautó Bajnokság 1. fordulóját is, úgyhogy nem csak a gokart miatt volt érdemes kilátogatni a Hungaroringre.

1-es kategória:

1aEzen a hétvégén az egyes kategória futama sorrendben a 3. volt így a pilótáknak volt idejük felkészülni. Az időmérő edzést Naményi Geri nyerte meg, idén harmadjára, Antal Dávid pedig mindössze 15 ezreddel maradt le az első rajtkockáról. A következő sort a Báldi-Fühl páros foglalta el. Az élmezőny jól elkapta a rajtot, viszont Zsigri Marci és Sebestyén Robi kemény vállmunkával javítottak 2-2 pozíciót és feljöttek az 5-6. helyre. Két körrel később Szabó Martin visszaelőzte Robit így ezzel feljött a 6. helyre. Az 1. helyen Gerit nem hagyta ellógni Antal Dávid és szinte a teljes futamot végig védekezte az 1. helyen. Az élen pedig a Naményi-Antal-Báldi-Fühl vonat állt össze. Alig telt el 6 kör a futamból amikor Báldi megelőzte a 2. helyen haladó Antal Dávidot és ezzel máris Naményi mögött találta magát. 1 körrel Báldi előzése után Szabó Martin is visszaelőzte Zsigri Marcit. A 12. kört kezdték meg a fiúk amikor Báldi a célegyenes utáni nyújtott jobbos kanyar végén elfékezte magát így pont vissza tudott jönni Dávid a 2. helyre. Sebestyén Robi sem tétlenkedett és megelőzte Zsigri Marcit. Ezzel Robi már a 6. helyen találta magát a borzalmasan sikerült időmérője után. Pár körrel a leintés előtt történt még egy pozíció csere. Antal Dávid hibáját használta ki Báldi Gergő és visszajött a 2. helyre. Ezek után már nem történ sorrendváltozás, Naményi Geri idei 3. futamgyőzelmét is bezsebelte, míg mögötte Báldi Gergőt intették le. A bronz kupát pedig Antal Dávid vihette haza. A mai versenyen Fühl Zolinak meg kellett elégednie a 4. hellyel. A további Sorrend: 5. Szabó Martin, 6. Sebestyén Robi, 7. Wolsky Norbert, 8. Zsigri Márton és a 9. helyen Kis Gábor ért célba. Antal Dávid nem csak a verseny leggyorsabb körét produkálta az egyes géppel, hanem a hétvége legjobb körét futotta. Ideje 29,645.

Nyilatkozatok:

1a-d2. helyezett: Báldi Gergő

“Nem tartozik a kedvenc pályáim közé a Hungaroring Kart Center, így ez az eredmény jónak tűnhet, mégsem vagyok vele teljesen elégedett. Nagyon jó gép volt alattam, és ha picit türelmesebb vagyok, akkor akár még jobban is alakulhatott volna a verseny. Nagyon jó kis csaták voltak ott elől, remélem hogy mindenhol fair tudtam lenni, gratulálok a többieknek!”

3. helyezett – Antal Dávid:

“Mindig jó érzés a Hungaroringre jönni, nagyon szeretek itt versenyezni és ezt a hétvégét is nagyon vártam. Az időmérőn nagyon kevéssel csúsztam le a poleról ami a verseny eredménye láttán nagyon bosszantó. Nagyon izgalmas verseny volt és nagyon élveztem is a csatákat viszont egy hatalmas hibát vétettem pár körrel a vége előtt így Báldi Gergő másodszor előzött meg viszont már nem volt esélyem visszavenni a helyem. Nem vagyok elégedett ezzel a helyezéssel, főként azért mert az időmérő alapján győzelem is lehetett volna illetve a saját teljesítményemmel se voltam elégedett. Gratulálok a többieknek az elért helyezéseikhez!”

2-es kategória:

2aAkárcsak az egyes kategóriában itt is a pole pozíciót Naményi Geri szerezte meg Antal Dávid előtt akit Vitanov Tomi követett. Molnár Gyuri a 4. míg Reich Balázs az 5. helyről várhatta a kockás zászló felrántását. A rajtot Tomi sokkal jobban kapta el mint Dávid és rögtön az elején legyorsulta, így Tomi azonnal javított máris egy pozíciót. Még az első körben Gyuris Gabi eltudott menni Vincze Andris mellett, ezzel feljött a 8. helyre. A 4. kört kezdték meg a versenyzők amikor Boldizs Bence beszúrt Vincze Andrisnak és ezzel nem csak őt hanem az előtte haladó Gyuris Gabit is megelőzte. Majd pár kanyar múlva Cziranku Dani is elment Andris mellett. Kérdéses lehet az eset de majd a Bírói testület dönt, hiszen megóvták Bence előzését. A 11. körben Bence utolérte Klenovszky Andrást aki mellett rögtön az első adódó alkalommal el is ment, ezzel Bence már a 7. helyre jött fel. Féltávhoz érkeztünk lassan, amikor Cziranku Dani javított még egy pozíciót és megelőzte Propszt Rolandot. 5 körrel a vége előtt Daninak sikerült még egy helyet feljönnie Gyuris Gabi megelőzésével. Ezzel már a 9. helyen találta magát. AZ utolsó pár körben már nem történ pozíció csere és az egyes kategória után a kettes kategória futamgyőzelmét is bezsebelte Naményi Geri. Vitanov Tomi a jó rajtjának köszönhetően a 2. helyen ért célba míg Antal Dávidnak meg kellett elégednie ismét a bronz serleggel. A további sorrend: 4. Molnár Gyuri, 5. Reich Balázs, 6. Porcs-Makkay Ákos, 7. Boldizs Bence, 8. Klenovszky András, 9. Cziranku Dani, 10. Gyuris Gabi, 11. Propszt Roland, 12. Vincze András és 13 Katona Tamás lett. Ebben a kategóriában a leggyorsabb kört Antal Dávid futotta a kilences géppel, ideje: 30,057.

Nyilatkozatok:

2a-d3. helyezett – Antal Dávid

“Szintén második hely az időmérőn és egy izgalmas versenynek néztünk elébe. A 9-est húztam a futamra ami mint később kiderült nem a volt legszerencsésebb. Az egész ott kezdődött, hogy amikor a futam előtt a boxból indultam volna ki egyszer visszafulladt és másodszor is nehézkesen indult el. Azt gondoltam, hogy majd a felvezető körök alatt bemelegszik, de végül a rajtnál is elég lassan indult el, ennek köszönhetően Vitanov Tamás gyakorlatilag az első 10 méteren megelőzött. A gokart a kanyarokban nagyon jó volt, viszont egyenesekben semmi sebessége se volt. Gratulálok a többieknek az elért helyezéseikhez!”

3-as kategória:

3aIgazán szorosra sikeredett a hármas kategória mezőnye. A szomszédos Szlovákia földjéről érkezett két nagyszerű pilóta, akik az osztrák endurance sorozatot is megjárták már. AZ időmérőt Tomas Bizub nyerte Rátkai előtt. Csáki Zoli és Vincze Andris bérelte ki a 2. sort. Lencsés Bálint az 5. helyről várhatta a rajtot. A kockás zászló felrántása után Tomas nagyon jól jött el Rátkai és Csáki kicsit beragadtak. Már a 2. körben Janinak sikerült bebújni Tomas mellé aki így átvette tőle a vezetést. Csáki Zoli sem hagyta annyiban a dolgot és rögtön Jani után bebujt ekkor viszont kicsit összetömörödött a mezőny aminek a kárát Vincze Andris látta a következő kanyarban, akit kiforgattak. A tettes neve eddig ismeretlen, de ez az eset óvás alatt áll. Ugyanebben a körben Molnár Tibi bukott három helyet. Először Brano Bizub ment el mellette, majd Pribilinszky Zoli, 1 körrel később pedig Kocsi Viktor is megelőzte őt. A kezdeti pofozkodások után lenyugodtak a kedélyek és beálltak vonatozni a srácok. Molnár Tibi ezt megunva megtalálta azt a kis rést ahol megtudta előzni Kocsi Viktort. Kevesebb, mint 15 kör volt vissza a futamból, amikor az utolsó helyre visszaesett Vincze Andris meg tudta előzni Hronyecz Balázst. A verseny végéhez közeledve pozíció csere nem igazán volt. Balogh Dávidot előzte meg még Lencsés Bálint, majd pár kör múlva Molnár Gyuri is eltudott menni Dávid mellett. A verseny utolsó előzését leintés előtt pár körrel Kocsi Viktor mutatta be, aki Molnár Tibit tessékelte maga mögé. Innentől kezdve viszont nem volt említésre méltó esemény a maradék 3 percben. Rátkai megnyerte a futamot, akit Csáki Zoli követett a dobogó ezüst fokán. Tomas Bizub pedig behozta a 11-es gépet a 3. helyre. Porcs-Makkay Ákos a 4. míg Lencsés Bálint az 5. helyen fejezte be a Hungaroringi versenyt. A további sorrend: 6. Molnár Gyuri, 7. Balogh Dávid, 8. Brano Bizub, 9. Pribilinszky Zoltán, 10. Kocsi Viktor, 11. Molnár Tibi, 12. Vincze András és a 13. helyen Hronyecz Balázs ért célba. Ebben a kategóriában a leggyorsabb kört a futam győztese, Rátkai futotta a hatos géppel. Ideje 29,931.

Nyilatkozatok:

3a-d1. helyezett – Rátkai János:

„Sajnos nem sokkal de lecsúsztam az első helyről de így is örültem a 2. helynek hiszen aki a pontversenyben előttem van(Bálint), csak az 5. helyről várhatta a rajtot. Nem húztam rossz gépet mentem vele szabadedzésen is úgyhogy én és a 6-os gép izgatottan vártuk a futamot hogy meg mutathassuk mire is vagyunk képesek . Tomasnak nem sikerült annyira összebarátkoznia a csúszós géppel és a 2. körben meg is tudtam előzni. Innentől kezdve már csak előre koncentráltam hogy minél jobb köröket fussak és bezsebeljem budaring után ismételten a futamgyőzelmet. Ezzel a győzelemmel átvettem a vezetést a kategóriában, remélem ez a sorozat nem fog megszakadni csömörön. Gratulálok a dobogósoknak.”

2. helyezett – Csáki Zoltán

“A hármas időmérőjén sikerült egy elég jó kört összeraknom, amivel a harmadik helyről indulhattam, 3 ezreddel megelőzve Andrist! Jani nem indult túl jól, de próbáltam közel maradni, mert tudtam, hogy támadni fogja Tomast, aki nem vette elég szűken a jobbost, majd nem zárt vissza, és a Janit követve én is be tudtam mellé menni a 3. jobbos kanyarba. Egy kis csata után a hátsó részen már én fordultam be előtte. Próbáltam lépést tartani Janival, de nem tudtam felvenni a tempóját. Kicsit elnyúltam az üldözőimtől, és később már csak arra figyeltem, hogy ne engedjem annyira közel, hogy védekezem kelljen. Amit lehetett kihoztam a futamból, és örülök, hogy megint dobogóra állhattam.”

3. helyezett: Tomáš Bizub

“Nagy kíváncsiság vezérelt a magyar bajnokságra, mivel tudomásom szerint nagyon gyors srácokkal lenne dolgom. Az életem során találkoztam a pályán világbajnokokkal, Ausztria, Németország és Csehország elitjével, de magyarokkal ez volt az első alkalom, ami adódott. Így nagy elvárással indultam ezen a versenyen. Már az első szabadedzésen tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Igyekeztem gyorsan megtanulni a pályát, mivel csak 3 szabadedzésen vettem részt. Azt, hogy az időmérőt mindenki ugyanazon a gokarttal csinálhatta, nagyon díjaztam. Amikor megláttam, hogy az időmérőbe olyan gokartot kaptunk, amit használtam a szabadedzésen is, tudtam, hogy jó eredményt tudok nyújtani, de azért a első hely kellemesen meglepett. Az időmérőből már világos volt, hogy profikkal lesz dolgom, mivel az első 5 versenyző egy tizeden belül végzett. Ilyen srácok között jól jön a versenyben olyan gokart, ami egy szinten van a riválisokkal. Ez a szerencse sajnos nem adódott meg, így egy hibának is köszönhetően elvesztettem az első helyemet. A harmadik helyemet azonban már levédtem, de nemvolt könnyű dolgom. Jó verseny volt, az elejétől végig volt mit csinálnom. Köszönöm a lehetőséget és nagyon remélem, hogy lesz alkalmam visszavágóra.”

4-es kategória:

4aIdén a négyes kategóriában úgy néz ki Kocsi Viktor az egyeduralkodó. Idén már a 3. pole pozícióját szerezte meg, mögüle pedig szorosan Topor Kálmán rajtolt. Molnár Tibi a 3. helyen már kerek 3 tizedes lemaradásban volt. Márton Balázs a 4., míg Kocsi Zsolt az 5. helyről várhatta a rajtot. Rögtön a rajtnál Porcs-Makkay Ákos meg tudta fogni Murvai Tomit. Csáki Zoli viszonylag gyorsan letudta a kötelezőt, Juhász Csabit előzte meg pár körrel a rajt után, majd Ujfalusi Ákost utasította maga mögé. Ebben a kategóriában sok pozíció cseréről nem tudunk beszámolni. 10 körrel a vége előtt Ákosnak sikerült át lépnie Kocsi Zsoltot akitől alig pár kör alatt már el is tudott nyúlni. Nem volt békés futama ezek után sem hiszen Murvai Tomi máris ott volt a nyakában és folyamatosan támadta egészen a leintésig. Az élen Kocsi Viktor zavartalanul gokartozott. Kálmán a 11-es géppel nem tudta vele tartani a lépést és pár kör után inkább védekezett amikor kellett. Szorosan mögötte a Molnár-Márton páros gokartozott de támadási közelségbe nem tudtak kerülni Kálmánhoz. Viktor pedig megszerezte idei 3. futamgyőzelmét ezzel magabiztosan vezeti a tabellát. Mögötte Topor lett a 2., és a harmadik helyre Molnár Tibi állhatott fel. Márton Balázs a 4. helyen míg Porcs-Makkay Ákos az 5. helyen ért célba. A további sorrend: 6. Kocsi Zsolt, 7. Murvai Tamás, 8. Csáki Zoli, 9. Ujfalusi Ákos, 10. Juhász Csaba. Viktor az élen gyilkos tempót diktált, ennek köszönhetően övé lett a versenyben futott leggyorsabb kör így mesterhármassal zárta a hungaroringi hétvégét. Ideje 30,111 ami bő 3 tizeddel jobb mint Toporé.

Super GP:

sgp12013 óta megszokhattuk már, hogy a nap záró versenye a Super GP kategória, amit a Világbajnokság szabályai szerint rendeznek meg. 30 perc futam, és 1 kiállás a lényeg. Sorozatban másodjára szerezte meg a pole pozíciót Rátkai Jani, aki mellől Balogh Dávid várta a rajtot. Lencsés Bálint és Topor Kálmán a 2. sorból jöhettek. A rajtnál szépen eljött mindenki, kisebb pofozkodások voltak ugyan de pozíció csere nem történt. Megszokhattuk már, hogy először a bokszban próbálják eldönteni a meccset a pilóták ha nem megy akkor majd a pályán. Most sem történt ez másképp. Megindult a szokásos vonatozás, Rátkai az élen megpróbált picit ellépni Baloghtól. Lencsés szorosan tapadt rá folyamatosan a 3. helyen. Rögtön az elején elsőként Nyuka Gabi látogatta meg a bokszot, aki így visszajött az utolsó helyre. Viszont Gabára várt még egy kiállás mivel a bokszbejáratnál elütötte a bóját. Majd rá 1 körre Kartfanatikus csapattársa Topor is kijött vissza Nyuka elé. A kezdeti pitelések után tisztes távolságból követték egymást a pilóták. Juhász Csabi a 6. helyről is letudta a kiállását. Pár körre rá Pribilinszky is megtette kötelező kiállását. Ezek után hátul az állás Nyuka-Pribli-Juhász volt így ezzel Pribli átugrotta Juhász Csabit a kiállások után. Cziranku Dani is és Tomas Bizub is megjárta a bokszot, eközben a pályán Pribli pedig megelőzte Nyukát, Zoli így már 2 pozíciót is javított. Lencsés Bálint is letudta kötelező pitelését. Topor Kálmán és Balogh Dávid mögé jött vissza, aki időközben szintén megjárta a bokszot, viszont rá várt még egy kiállás mivel fellökte a bóját. Brano Bizub is bokszolt egyet, aki közvetlen Lencsés Bálint mögé érkezett meg. A 30 perces futamból 10 perc telt el amikor az élen haladó Rátkai is tiszteletét tette a bokszban, ő ezzel a 2. helyre tért vissza. Az első helyen a még bokszban nem járó Túroczi Máté haladt. Majd Rátkai után Balogh Dávid is kijött letölteni a büntetését, aki ezzel jócskán hátra esett, Tomas Bizub mögé. Túróczi Máté taktikája nagyon jónak bizonyult. A verseny végén jött ki a bokszba így ez a taktika az utolsó helyről egészen a 3. helyig repítette, de nem ő volt az utolsó bokszlátogató. Nyuka Gaba szintén a végén jött letölteni büntetését. A futam végén még Gaba előzte meg Cziranku Danit, aki így feljött a 10. helyre. Innentől kezdve pedig a sorrend már nem változott. Rátkai idei harmadik Super GP-s futamgyőzelmét zsebelte de. Mögötte Topor Kálmán ért be a 2. helyen, a 3. helyet pedig megérdemelten szerezte meg Túroczi Máté. Lencsés Bálint a 4. helyen, míg Brano Bizub az 5. helyen ért célba. A befutó további sorrendje: 6. Pribilinszky Zoltán, 7. Tomas Bizub, 8. Balogh Dávid, 9. Juhász Csaba, 10. Nyuka Gábor és 11. lett végül Cziranku Dani. A futam leggyorsabb körét Topor Kálmán produkálta a négyes géppel. Ideje 29,976 volt.

Nyilatkozatok:

sgp-d1. helyezett – Rátkai János

„A hármas kategóriás teljesítményem után nagyon motivált voltam hogy jó helyen végezzek a Super GP-ben is. Ismételten pole pozíció bár egy közepes géppel de úgy éreztem ha mindent beleadok akkor is nyerhetek. A 12-es gépet húztam és megbeszéltem vele is hogy adjon bele mindent ami a motorjában van és sikerült is. A kiállás után Kálmán jött mögöttem és bár támadni nem tudott végig a közelemben gokartozott. Végül 3 körrel a vége előtt egy valamivel nem számoltam… Természet anyával és a darazsakkal DE még ők sem tudták kedvemet szegni. Összeszorítottam a fogaimat és akkor is letoltam az első helyen azt a 3. kört, ami vagy 10-nek tűnt 😀 Idén ez a 3. SGP-s futamgyőzelmem, elképesztő ez az év és úgy érzem év végéig ez a motivációm ami most van csak nőni fog. Zsinórban 4. AGB-s futamomat nyerem meg tavaly meg fele ennyit nyertem 1 év alatt. Gratulálok a dobogósoknak és köszönöm a 6os és 12es gép munkáját, nagyon jók voltatok srácok”

3. helyezett – Túróczi Máté

“Az időmérő nem az erősségem, most is csak a 10. helyet sikerült megszereznem. Később kiderült, hogy ezzel jártam jól, mivel a sorsolásnál a többiek „meghagyták” nekem az egyik legjobb gépet. A rajtom átlagos volt, és az első köröktől kezdve éreztem, hogy tudom tartani a lépést az előttem haladókkal. Vártam a támadási lehetőségeket, de szerencsémre az előttem lévők hamar letudták a kötelező kiállásukat, így pár kör után szabaddá vált előttem a pálya. Ekkor döntöttem el, hogy a saját kiállásomat a lehető legtovább elhúzom, az eltolt taktikával hátha előrébb tudok jönni 2 – 3 helyet. Sikerült egyenletesen gyors köröket futnom, és mivel senki sem akadályozott, végül csak 5 körrel a vége előtt látogattam meg a boxot. Csak ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy egészen a harmadik helyig tudtam előrejönni, ezzel oagb-s pályafutásom egyik legjobb eredményét értem el. Jó érzés volt ilyen erős mezőnyben dobogóra állni. Gratulálok a többieknek!”

Ezek voltak tehát az OAGB 4. fordulójának történései. A következő fordulót majd Csömörön rendezik meg május 18-án. Addig is jó felkészülést kívánunk minden pilótának!

Szerző: Rátkai Jani

Author: