HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK 7. futam összefoglaló – Hungarokart

HCK 7. futam összefoglaló – Hungarokart

Július 13-án, hetedik állomásához érkezett a Hobby Cart Kupa mezőnye, melynek a megújult vonalvezetésű, mogyoródi Hungarokart pályája adott otthont, ahol a jó időre való tekintettel a pálya kinti szakaszát is megnyitották. A rendkívül technikás és hosszú nyomvonalon az előzés komoly kihívást jelentett a versenyzők részére, így az időmérőn megszerzett pozíció kulcsfontosságúnak bizonyult a verseny végkimenetele szempontjából. Szomorú hírrel szembesültek a résztvevők a versenyzői eligazítás során, ugyanis Dévényi Zoltán, korábbi HCK-s versenyző, július 9-én egy balesetben életét vesztette. Emléke előtt tisztelegve, 1 perces néma csönddel búcsúztatták Zolit, emlékét örökké őrizni fogjuk.

 


 

Light kategória

 

Az 5 főt felvonultató light kategória időmérőjén Schmickl Balázs magabiztos előnnyel szerezte meg a kategória pole pozícióját, a második leggyorsabbnak pedig Joó Botond bizonyult. Harmadik helyről Kacskovics Krisztián indulhatott, akit Nagy Marcell és Hange László követtek a rajtrácson.

0-hung-lightNem kezdődött zökkenőmentesen a kategória versenye, hiszen a rajtot követően, az egyes kanyar kijáratán Kacskovics Krisztián és Nagy Marcell akadtak össze, ami után mindketten a gumifalba ragadtak. A megismételt rajtnál már mindenki biztonságosan el tudott fordulni az első kanyarokban és kezdetét vette a light kategória versenye. Ugyan a versenyen helycserére nem került sor, de a futam első felében a Kacskovics Krisztián – Nagy Marcell párharc szállította az izgalmakat, ugyanis Marcell körről körre, egyre intenzívebben támadta Krisztiánt, aki azonban sikeresen hárította a támadásokat. A futam második felében, Kacskovics Krisztiánnak sikerült a második helyen haladó Joó Botondot utolérnie és bár többször is próbára tette versenytársa védelmét, Botond végül megvédte második pozícióját. A versenyt végül magabiztos előnnyel nyerte Schmickl Balázs, akit az első dobogóját megszerző Joó Botond és Kacskovics Krisztián követtek a dobogó második és harmadik fokára. A befutó további sorrendje: Nagy Marcell (4) és Hange László (5). A verseny leggyorsabb körét Kacskovics Krisztián jegyezte, melyet a 3-as gokarttal teljesített és ideje 43,526 lett.

A bajnokságot továbbra is Schmickl Balázs vezeti, 112 megszerzett ponttal, míg a második helyet a 104 pontos Kacskovics Krisztián foglalja el, megelőzve ezzel a 74 pontot elkönyvelő, harmadik helyen álló Keceli Tivadart. 63,5 ponttal Nagy Marcell a bajnoki negyedik pozíciót foglalja el, majd Balogh Zoltán és Joó Botond következnek az ötödik és hatodik helyeken, 50 illetve 44 megszerzett ponttal.

 

Nyilatkozatok

 

0-hung-light-topSchmickl Balázs (1. hely):

Egy kisebb baleset miatt kérdésessé vált az indulásom a futamon, de szerencsére egy másik orvost is meghallgatva nem kellett kihagynom a hétvégét: csütörtökön teljesítettem néhány kört a helyszínen, jó időket produkáltam és a lábam is rendben volt végig. A részvétel mellett döntöttünk, de úgy, hogy apukám beáldozza a versenyét, ha mégis felnyílna a sebem, egyből tudjon vinni a kórházba. A szabadedzéseken változó időket futottam, nem mindig tudtam hozzáigazítani a vezetési stílusom a különböző gokartokhoz. Az időmérő előtt a baleset szónak egy tragikus értelmével szembesítette Krisztián a csapatot, mélyen megdöbbentett a hír. Nekem csak egy közös élményem volt Zolival, de azt nem fogom elfelejteni: a téli szünetben a G1-ben avathattam fel az overálomat. Zoli készségesen alám tolta a legjobb gépet, nem kellett hosszasan próbálgatni a gépparkot. Az ívekkel kapcsolatban is adott tanácsokat és felhívta a figyelmem, hogy a gokart elpattogását mindenképpen próbáljam elkerülni. Sikerült is megdöntenem az akkori rekordját és apukámnak viccesen megjegyezte – azzal a rá jellemző mosollyal, ami a még a szemén is tükröződött -, hogy “verjük már el, mert elvette a rekordom:)”…Nem tudom, mintha a nap további részében ugyanúgy segített volna, mint akkor: simán ment az időmérő és a versenyt is könnyedén nyertem – Zoli emlékének ajánlom a győzelmem és gratulálok a többieknek is, akik izgalmas versenyt vívtak mögöttem.”

Kacskovics Krisztián (3. hely):

„Sajnálatos dologgal kell kezdenem ezt a beszámolót, mert egy elég szomorú hétvégén van túl a bajnokság, ugyanis elvesztettük egy társunkat, Dévényi Zolit. Maga a versenyre való felkészülés nem ment jól. nem éreztem az új pálya vezetést. Az első szabadedzéseken rutinból mentem volna tovább és akkor eszméltem fel arra hogy ott már egy kanyar van és nem mehetünk tovább. Az időmérőt szokás szerint elrontottam pedig most meglehetett volna a pole ugyanis az utolsó időmérős körömben legalább 1-1,5 másodpercet benne hagytam mert falba mentem és nagyon lelassultam. A verseny jól kezdődött betudtam szúrni a 2. helyért de hátulról valaki erősen eltalált és ennek köszönhetően vittem magammal a többieket is. Az újra rajtot átlagosan kaptam el, az egész versenyen teljes erőmből támadtam de nem tudtam előre lépni így a 3. helyen értem célba. Ez a azt jelenti hogy nem szakadt meg a sorozatom tehát 7ből 7 dobogós eredmény értem el. És ezt a küzdelmes 3. helyet szeretném felajánlani Zolinak. (Nyugodj Békében!)”

 


 

Lány kategória

 

Összesen 6 lány mérettette meg magát a kategória versenyén, kik közül az időmérőn a tavalyi bajnok, Gaál Zsófia bizonyult a leggyorsabbnak és magabiztos köridőt futva foglalhatta el a pole pozíciót a rajtrácson. Mellőle, a második rajtkockából Csáki Tímea várhatta a rajtjelzést, akit Bozó Katalin, György Anett, Fazekas Kitti és Mártai Cintia sorrendben követtek a többiek.

0-hung-lanyA lányok versenye ezúttal is összevonásra került a light kategória futamával, és az ott történt első kanyaros incidens miatt végül csak második nekifutásra tudtak belevágni a versenytáv teljesítésébe, ami hasonlóan az első próbálkozáshoz, hibátlanul sikerült. Gaál Zsófia már az első körökben sikeresen szakadt el a mögötte csatázó Csáki-Bozó kettőstől, miközben a mezőny végén Mártai Cintia támadta Fazekas Kittit. A verseny felét elhagyva azonban már csak egyetlen egy csata zajlott a pályán, ez pedig a második pozícióért, ahol Bozó Kata támadta Csáki Tímeát és néhány körrel a vége előtt sikerült is egy előzést bemutatnia, de mivel az egyes kanyar kijáratán Tímea a falra szorult, végül Kata egy körrel később visszaengedte versenytársát, így helycsere nélkül folytatták a versenyzést. A kockás zászlót Gaál Zsófia pillanthatta meg elsőként, akit Csáki Tímea és Bozó Katalin követtek a dobogóra. A befutó további sorrendje: György Anett (4), Fazekas Kitti (5), Mártai Cintia (6). Gaál Zsófia a pole pozíció és a futamgyőzelem mellé megszerezte a versenyben futott leggyorsabb kört is, ideje 42,573 lett, melyet a 11-es gokarttal teljesített.

A bajnoki ponttáblázat élén továbbra is Bozó Katalin áll, 111 megszerzett ponttal, a második helyet pedig a 100,5 pontos Csáki Tímea foglalja el. György Anett 50,5 ponttal a bajnoki harmadik helyen áll, fél ponttal megelőzve az 50 pontos Gaál Zsófiát. Az ötödik és hatodik helyeken Mártai Cintia valamint Ungi Anette állnak, 41 valamint 39 egységgel a nevük mellett.

 


 

I. kategória

 

Összesen 13 induló érkezett az 1-es kategória időmérőjére, a pole pozíciót pedig az előző két futamon távollévő, Naményi Gergely zsebelhette be, aki magabiztos kormánymozdulatokkal repítette időmérő gépét a rajtrács elejére. Gergely mellől, az első sor külső ívéről Csernik Csaba vághatott bele a 15 percnyi versenytáv teljesítésébe. A második sorból Nagy Milán és Csáki Tímea indulhattak, akiket Virágh Péter, Gaál Zsófia, Kreisz Gábor, Miklósi Tibor, Bozzai Dávid, György Anett, Csóka Ferenc, Kis Gábor és Simon Péter sorrendben követtek a többiek. A verseny rajtjánál Bozzai Dávid már nem állt rajthoz, így végül 12 versenyző várhatta a kockászászló felcsapását.

0-hung-1A rajtot követően, az első kanyarban egy kisebb torlódás alakult ki, melyet a legjobban Simon Péter tudott kihasználni, hiszen egy határozott mozdulattal mind Kis Gábort, mind pedig Csóka Ferencet is megelőzte. Csóka Ferenc nem jött ki jól a manőverből, hiszen a második kanyarba érkezve, már csak az utolsó helyen tudott elfordulni. Néhány körrel később Csóka Ferencnek sikerült megelőznie a pálya kinti részén, a gumifalon megtorpanó Kis Gábort és egy helyet javítva folytatta a versenyzést. A pozíciószerzés azonban tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen 3 körrel később, ugyanabban a kanyarban ő is hibázott, így Gábor visszavette pozícióját. A kezdeti izgalmak ellenére, a verseny második felére alaposan szétszakadozott a mezőny és egyedül a Virágh-Gaál párharc tartott a rajttól egészen a célig, de helycserére nem került sor. A versenyt végül az őt üldözőkhöz képest magabiztos előnyt kiautózó Naményi Gergely nyerte, akit Csernik Csaba és Nagy Milán követtek a dobogóra. A befutó további sorrendje: Csáki Tímea (4), Virágh Péter (5), Gaál Zsófia (6), Miklósi Tibor (7), Kreisz Gábor (8), György Anett (9), Simon Péter (10), Kis Gábor (11) és Csóka Ferenc (12). A versenyben futott leggyorsabb kör végül Naményi Gergely neve mellé került, aki ezredre ugyanolyan időt futott, mint György Anett. Ideje 42,394 lett, melyet a 6-os gokarttal teljesített.

Ugyan nem alakult jó a hungarokarti verseny Miklósi Tibor számára, de a bajnokságot továbbra is vezeti és 120 ponttal áll a tabella élén, majd Csernik Csaba és Naményi Gergely következnek a második és harmadik helyeken, 108 valamint 100 megszerzett ponttal. A negyedik helyet a 85 pontos Virágh Péter foglalja el, akit Csóka Ferenc és Nagy Milán követnek az ötödik és hatodik pozíciókban, 76 valamint 59 megszerzett ponttal.

 

Nyilatkozatok

 

0-hung-1-topNaményi Gergely (1. hely):

2 futam után kihagyás után újra csatlakoztam a HCK mezőnyéhez. Vártam már ezt a futamot, ugyanis a Hungarokarton általában jól szoktam menni. A szabadedzéseken sikertült kiismernem a pályát, és az időmérőn sikerült a leggyorsabbnak lennem. A verseny első néhány körében sajnos csúszkáltam, de végül sikerült behúznom a 25 pontot. Az eligazításon értesültem arról, hogy elvesztettünk nem csak egy versenyzőtársat, hanem egy barátot is. Ezzel a győzelmmel Dévényi Zoltán emlékének adózom.”

 Csernik Csaba (2. hely):

„Az időmérőn sikerült összeraknom egy jó kört, amit akkor nem éreztem annak de az időmérő végén ez is elég volt a 2.rajtkockához. Rajt után az első visszafordítónál szépen eljöttünk, fél körig még tudtam tartani Gerit aztán elkezdtem lemaradni. Ezután már a védekezésre kellett figyelnem, Milán az ötödik körig eléggé rajtam volt. Ötödik körtől volt egy lélegzetnyi előnyöm aminek a végén sikerült behoznom a 2.helyre a gokartot. Nagyon jó kis verseny volt, gratula Gerinek és Milánnak!”

Nagy Milán (3. hely):

„Életemben először versenyeztem ezen az új vonalvezetésen és kellett jó néhány szabadedzés, amíg megszoktam ezt a csúszós pályát. Az edzéseken a köridőkön már láttam, hogy lesz esélyem harcolni az első soros indulásért. Az időmérő nagyon szoros volt, de sajnos az utolsó körömben, amit elég gyorsnak éreztem a 2. hely megszerzésére, sajnos feltartottak. Így a futamon a 3. helyről rajtolhattam és bíztam benne, hogy sikerül Csabát megelőzni a futamon. A rajtot követően az első pár körben nagyon közel voltunk egymáshoz, azonban hátrafelé is kellett figyelnem, mivel Tímea nem nagyon szakadt le tőlem. A verseny közepe felé egy kisebb hibát követtem el, ami pont elég volt ahhoz, hogy Tímea támadó pozícióba kerüljön. Szerencsére azonban 2-3 kör alatt sikerült kiépítenem egy kis előnyt ami elegendő volt ahhoz, hogy ne tudjon támadni. A futam vége felé próbáltam felzárkózni Csabára, viszont ő is rákapcsolt így nem volt esélyem elkapni. Összességében elégedett vagyok és nagyon örülök a 3. helynek, hiszen ez volt eddig a második dobogós helyezés pályafutásom során. Végül pedig szeretnék gratulálni Gergőnek és Csabának akik nagyon jó versenyt futottak.”

 


 

II. kategória

 

Az összesen 14 indulót felvonultató kettes kategóriában szoros csata alakult ki a pole pozícióért, melyet végül Vincze András nyert, 72 ezreddel megelőzve a bajnoki éllovas Halász Pétert. A második sort Porcs-Makkay Ákos és Raffay Kristóf foglalták el, majd Klenovszki András, Fehér Tamás, Bleszák Tibor, Horváth Norbert, Tóth Csaba, Balogh István, Miklósi Tibor, Katona Kristóf és Csizmadia Tamás következtek. A tizennegyedik helyet Antal Lóránt szerezte meg, aki így a B döntőben állhatott rajthoz.

0-hung-2Hasonlóan az egyes kategóriához, a kettes kategória versenyében is az első kanyarban komoly torlódás alakult ki, melyet Horváth Norbert tudott a legjobban kihasználni és két helyet javítva feljött a 6. helyre. Szorosan rátapadva Norbertre, Bleszák Tibornak sikerült bebújnia a harmadik kanyarban a külső ívre csúszó Fehér Tamás mellé, aki a kanyar kijáratán a gumifalba szorult, így az őt követő Tóth Csaba került pozícióba. A két versenyző elkísérte egymást a pálya fenti szakaszára, ahol ugyan Tamás volt kedvezőbb helyzetben, de az őt szorosan követő Balogh István akaratán kívül is nekiment hátulról, amitől Tamás félig kiforgott, de sikerült megtartania gokartját. István hagyta, hogy Tamás visszamenjen elé, miközben Miklósi Tibor érkezett meg külső íven és mindkettejüket megelőzte. Fehér Tamás vesszőfutása a következő körökben sem ért véget, hiszen szemmel láthatóan küzdött a tapadással, így az őt követő Balogh István folyamatosan támadta, de helycserére egyelőre nem került sor. A verseny első felében Miklósi Tibor érte utol Tóth Csabát, majd rövidesen egy sikeres előzést hajtott végre Csabával szemben. A mezőny viszonylag hamar több részre szakadt, de szinte mindenhol izgalmas csatákat láthattunk. Az élen Halász Péter támadta Vincze Andrást, akiket pedig Porcs-Makkay Ákos követett és próbált pozícióba kerülni a támadó szerepben versenyző Halász Péter mögött. Ugyancsak látványos csatát láthattunk Horváth Norberttől és Bleszák Tibortól, valamint kicsivel hátrébb Fehér Tamástól és Balogh Istvántól. A verseny kilencedik percében Vincze András védekező íven fordult az egyes kanyarban, a kijáraton azonban felkenődött a gumifalra, és az őt szorosan követő Halász Péter azonnal megpróbálta őt körbeautózni külső íven, Andrásnak azonban sikerült tartania pozícióját, és a hármas, balos kanyarban, Péter a külső ívre szorult így Porcs-Makkay Ákos sikeresen előzte őt meg. Ákos azonnal védekezésre állt be, így az addig szorult helyzetben lévő Vincze Andrásnak körről körre sikerült kiépítenie egy megnyugtató előnyt az őt üldözőkhöz képest. Erre szüksége is volt, hiszen három körrel később, Halász Péter sikeresen előzte vissza Porcs-Makkay Ákost és jött fel a dobogó második fokára. A verseny utolsó köreiben is láthattunk egy előzést, melyet Balogh István mutatott be Fehér Tamással szemben, amikor a hármas kanyarban, egy külső ívről indított támadással, szűken megérkezett Tamás mellé és lépett egy hellyel feljebb. A leintésig újabb előzést már nem láthattunk, így a versenyt végül Vincze András nyerte, Halász Péter és Porcs-Makkay Ákos előtt. A befutó további sorrendje: Raffay Kristóf (4), Klenovszki András (5), Horváth Norbert (6), Bleszák Tibor (7), Miklósi Tibor (8), Tóth Csaba (9), Balogh István (10), Fehér Tamás (11), Katona Kristóf Győző (12), Csizmadia Tamás (13) és Antal Lóránt (14). A verseny leggyorsabb körét Porcs-Makkay Ákos jegyezte a 10-es gokarttal, ideje 42,661 lett.

A kategória bajnokságát továbbra is Halász Péter vezeti, 121 ponttal a neve mellett, majd Porcs-Makkay Ákos következik 104 ponttal, aki mögé a 98 pontos Vincze András érkezett meg. Klenovszki András 88 ponttal foglalja el a bajnoki negyedik pozíciót, Balogh István és Fehér Tamás pedig az ötödik és hatodik helyeken állnak, 72 valamint 71 ponttal a nevük mellett.

 

Nyilatkozatok

 

0-hung-2-topVincze András (1. hely):

„Aki ismer, az tudja, hogy a Hungarokart a kedvenc pályám. Ugyanakkor az új kinti-benti pályán csak egyszer mentem, még a legelején, amikor kész lett, így viszonyítási alapom nem volt, hogy hova várhatom magamat. Bíztam magamban és beleadtam mindent, hisz az elmúlt 2 versenyes fiaskók után kellett a jó eredmény, hogy életben tudjam tartani bajnoki ambícióimat. Jól sikerült az időmérő, a versenyre azonban egy olyan gépet húztam, ami az éles, balos kanyarokban alig fordult el. A kinti visszafordítóban tudtam játszani, hogy faroltatom a gépet és ezzel segítem a kanyarodást, de a benti tapadási viszonyok között ezt nem tudtam kivitelezni, kísérletezni pedig nem akartam, mert Peti nagyon jött mögöttem. Egyszer nagyon meleg volt a helyzet, amikor nem tudtam bent elfordulni balra és rámásztam a falra, de végül sikerült megtartanom a pozíciót, Peti pedig ezt követően Ákossal csatázott, így el tudtam lépni Tőlük. Jó verseny volt, gratulálok Petinek és Ákosnak is! Ezt a győzelmet Dévényi Zoli emlékének ajánlom!”

Halász Péter (2. hely):

„Nagyon örültem, hogy ismét a Hungarokartba lesz verseny, hiszen ez a kedvenc pályám. Bár eddig még nem voltam az új pályán, délelőtt hamar ráéreztem és a 42,7-es időm bíztatónak látszott. Időmérőn 2. lettem, és azt hittem, hogy ezen a szűk pályán egy unalmas, előzés mentes verseny következik. Nos, ennek az ellentéttje következett be. Andris a végefelé hibázott egyet, amit megpróbáltam kihasználni, de lecsúsztam az ívről és Ákos is elment mellettem. Néhány kör múlva sikerült visszaelőznöm, így megszereztem a 20 pontot. Gratulálok Mindenkinek! „

 


 

III. kategória

 

A 15 fős mezőnyből Kocsi Viktor bizonyult a leggyorsabbnak és magabiztos előnnyel futotta meg a pole-t jelentő köridőt, megelőzve ezzel a második helyről induló Porcs-Makkay Ákost. Nagy Koppány, Balogh Istvánnal osztozott a második soron, őket pedig Vincze András és Szegő Gábor követték a harmadik sorból. A rajtrács további része az alábbiak szerint alakult: Virágh László, Bíró Botond, Molnár Tibor, Klenovszki András, Jánosi Attila, Fóth Barnabás és Kassay Sándor. A „B” döntőbe két versenyző jutott, Bernula István és Salgó Balázs sorrendben, de István végül nem indult el a versenyen.

0-hung-3A rajtot követően Fóth Barnabás bizonyult a legszemfülesebbnek, hiszen nem állt be a többiek közé, védekező ívre, hanem külső íven végigelőzve a sort, egészen a 9. helyig jött fel, 3 helyet javítva rajtpozícióján. A következő két kanyarban még volt egy kisebb tülekedés a mezőny hátsó részében, de végül újabb helycsere nélkül folytatták a versenyzést. A mezőny az első köröket követően viszonylag hamar két részre szakadt, az első 8-as fogatot Kocsi Viktor vezette fel és Bíró Botond zárta, a második ötös csoportot pedig Fóth Barnabás vezényelte, Kassay Sándorral bezárólag. Elsősorban a mezőny végén zajlott kiélezett csata, ahogy Fóth Barnabás próbálta maga mögött tartani Molnár Tibort, aki körről körre, egyre intenzívebben kereste a pályán azokat a pontokat, ahol versenytársa elé tudna kerülni. Barnabás védelme végül a verseny ötödik percében tört meg és a célegyenest követő visszafordítóban Molnár Tibor sikeresen tudott elmenni mellette. A verseny második felében ismét Barnabás került a főszerepbe, ekkor Klenovszki András szúrt be mellé az első visszafordítóban és a kijáraton a gumifalba szorulva, újabb pozíciót veszített Jánosi Attilával szemben. A verseny utolsó köreiben bár izgalmas csatákat láthattunk, de a szűkös vonalvezetésű pályán már nem került sor újabb előzésre. A futamot így, az időközben a mögötte zajló csatákat a maga javára fordító, az üldözőkhöz képest biztonságos távolságra jutó Kocsi Viktor nyerte, akit Porcs-Makkay Ákos és Nagy Koppány követtek a dobogó második és harmadik fokán. A befutó további sorrendje: Balogh István (4), Vincze András (5), Szegő Gábor (6), Virágh László (7), Bíró Botond (8), Molnár Tibor (10), Klenovszki András (11), Jánosi Attila (12), Fóth Barnabás (13) és Salgó Balázs (14).

Ami a bajnokság állását illeti, az élen Porcs-Makkay Ákos áll, 116 megszerzett ponttal, majd Kocsi Viktor és Nagy Koppány következnek, előbbi 103, utóbbi 97 egységet könyvelt el az eddigi futamok során. A bajnoki negyedik helyet Vincze András foglalja el, 83 ponttal a neve mellett, majd Molnár Tibor és Klenovszki András következnek, akik egyaránt 80 pontot tudhatnak magukénak.

 


 

IV. kategória

 

Hasonlóan a hármas kategóriához, a „nehézfiúknál” is Kocsi Viktor bizonyult a leggyorsabbnak és szerezte meg a pole pozíciót, megelőzve ezzel a szintén remek időt futó Vermes Dánielt és Nagy Koppányt. Az összesen 13 indulót felvonultató kategóriában a rajtrács további része az alábbiak szerint alakult: Vargal Dániel, Balogh István, Porcs-Makkay Ákos, Márton Balázs, Sipos Hubertusz, Rozvadszky Csaba, Kádas Zsolt, Nagy Zsolt, Bokor András és Murvai Tamás.

0-hung-4A 4-es kategória versenye ezúttal is hozta „kötelezőt”, és a futam csak második nekifutásra indult el, ugyanis az első rajtot követően a nagy tülekedésben Porcs-Makkay Ákos szorult a gumifalba. A második rajt szintén mozgalmasra sikerült az első kanyarban, de végül mindenki folytatni tudta a versenyzést, így nem rendeltek el újabb rajtot. A tülekedésből Sipos Hubertusz jött ki jól, aki Porcs-Makkay Ákos mögé, a 7. helyre érkezett meg. Őt Rozvadszky Csaba követte, majd a két helyet veszítő Márton Balázs érkezett a kilencedik pozícióban. A mezőny többi részében nem történt változás az első kört követően. Néhány körrel később Porcs-Makkay Ákos torpant meg az első visszafordítóban és a mögötte érkező Sipos Hubertusz szinte „megtorpedózta” versenyzőtársát, melytől mindketten a gumifalba ragadtak. Sipos Hubertusz így az utolsó helyre, Porcs-Makkay Ákos pedig a 10. helyre esett vissza. Ákos lassacskán utolérte Nagy Zsoltot és azonnal keresni kezdte a pályán azokat a pontokat, ahol megelőzhetné, a mezőny végére visszaeső Sipos Hubertusz pedig Bokor Andrást érte utol, akit időközben Murvai Tamás előzött meg sikeresen. Végül Ákos a verseny hatodik percében előzte meg Nagy Zsoltot, majd megkezdte hátránya ledolgozását a többiekhez képest. Nem sokkal később, Márton Balázs ragadt a gumifalba az első visszafordító bejáratán, és esett vissza a mezőny végére, de természetesen nem csak hátul, hanem elől is izgalmas csatákat zajlottak, ahol többek közt Nagy Koppány tette próbára a második helyen autózó Vermes Dániel idegeit és védelmét, ő azonban hibátlanul tartotta maga mögött versenytársát. Néhány körrel később, a Bokor Andrást ostromló Sipos Hubertusz egy balul sikerült külső íves próbálkozás során a gumifalnak ütközött, majd kisebb hátránnyal ugyan, de folytatni tudta a versenyzést. Egy körrel később Balogh István szánta el magát támadásra és előzte meg Varga Dánielt, a hármas kanyarban. Néhány körrel később Sipos Hubertusz ismét előzésre szánta el magát, a pálya felső részén, mely ezúttal sikerrel járt. Az események a verseny utolsó köreire kezdtek igazán felpörögni, hiszen miközben a második helyen Vermes Dániel tartotta maga mögött a védelmét minden körben próbára tevő Nagy Koppányt, addig Porcs-Makkay Ákos érkezett meg Kádas Zsolt mögé és egy határozott mozdulattal az első kanyarban meg is előzte őt. A futam tizenkettedik percében Márton Balázsnak sikerült becserkésznie Bokor Andrást és szinte másolva Balogh István korábbi előzését, ugyanúgy a hármas kanyarban ment el riválisa mellett. Egy körrel a leintés előtt Kádas Zsoltnak sikerült visszaelőznie az egyszerre védekező és támadó játékot játszó Porcs-Makkay Ákost, aki a pálya felső részén egy megcsúszás következtében leszakadt a Rozvadszky-Kádas kettősről. A leintésig azonban újabb helycserét már nem láthattunk, így a versenyt végül a futamot mindvégig irányítása alatt tartó Kocsi Viktor nyerte, akit az első dobogóját megszerző Vermes Dániel és Nagy Koppány követtek a pódiumra. A befutó további sorrendje: Balogh István (4), Varga Dániel (5), Rozvadszky Csaba (6), Kádas Zsolt (7), Nagy Zsolt (8), Murvai Tamás (9), Sipos Hubertusz (10), Márton Balázs (11), Bokor András (12) majd Porcs-Makkay Ákos (13), akit utólag kizártak a versenyről. Ákos a leintést követően fejezte ki nemtetszését, egy, a futamon történt incidens miatt versenytársa felé, amellyel akár balesetveszélyes helyzetet is teremthetett volna a pályán – melyet a szabályzat egyértelműen tilt. Kocsi Viktor a pole és futamgyőzelem mellé a versenyben futott leggyorsabb kört is megszerezte, melyet a 3-as gokarttal teljesített és ideje 43,433 lett.

Kocsi Viktor jelenleg 106 ponttal vezeti a kategória bajnokságát, a második helyezett, 100 pontos Kovács György előtt, míg az ideiglenes dobogó harmadik fokát Nagy Koppány foglalja el, 98 egységgel a neve mellett. 83 ponttal a neve mellett, Balogh István a negyedik, 1 ponttal megelőzve a pontegyenlőséggel ötödik és hatodik helyezett Porcs-Makkay Ákost valamint Kádas Zsoltot.

 


 

 Ugyan a szűk vonalvezetésű, technikás Hungarokarton az előzések komoly kihívást jelentettek a versenyzőknek, de több kategóriában is láthattunk, hogy nem lehetetlen. A bajnokság következő állomása a Kőbányán található Hangár utcában lesz, normál irányba, melyre utoljára 2011-ben került sor, akkor ugyancsak a bajnokság nyolcadik állomása volt a versenynaptárban. Az már biztos, hogy nemcsak egymással és az idővel fognak megküzdeni a versenyezni vágyók, hanem minden bizonnyal a hétvégére jósolt rendkívül meleg és napos időjárással. Várunk mindenkit szeretettel, a nevezéseket az info@amatorgokart.hu címre tudjátok elküldeni.

 

Szerző: Vincze András

Author: