HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
RCM Swift tesztvezetés

RCM Swift tesztvezetés

Szeretnénk idén is folytatni azt a “hagyományunkat”, hogy néhány versenyzőnek lehetőséget adunk egy a gokartnál jóval erősebb versenyautó kipróbálására. A tavalyi évben 12 versenyző kapott lehetőséget arra, hogy egy Ariel Atom volánja mögé üljön, vagy utasként kipróbálhassa a 300 LE erejét.

nagy_daniIdén, hogy azoknak is érdekes lehessen a nyeremény, akik már kipróbálták az Ariel Atomot, egy új lehetőség után néztünk. Az RCM Swift Kupa autói bár nem olyan erősek, mint egy Ariel Atom, viszont beleülve igazi versenyautós érzés tölti el az embert. A tesztvezetés az Euroringen zajlik, előre megadott időpontokban. A program egy rövid elméleti oktatással kezdődik, majd egy instruktorral az anyósülésen megkezdődik a 8 kör teljesítése.

Terveink szerint 6 OAGB, 4 HCK és 2 Endurance OAGB versenyző nyerheti meg a tesztvezetések egyikét az alábbi lebonyolítás alapján.

OAGB és HCK

Az évet 2 szakaszra bontjuk, mindkét szakaszt külön értékelünk. Szakaszonként 3 OAGB és 2 HCK tesztvezetés kerül átadásra.

1. szakasz: 6-7-8 futamok
2. szakasz: 9-10-11 futamok

Értékelés OAGB:

Az első szakasz végén minden versenyzőt a megszerzett pontjai alapján sorrendbe állítunk, és a legtöbb pontot szerzett 3 ember nyeri meg az 1-1 tesztvezetést. Aki több kategóriában indul, annak a különböző kategóriákban elért eredményeit nem vonjuk össze, minden kategóriát külön értékelünk. Az értékelésben csak azok a kategóriák vesznek rész, ahol az adott futamon legalább 6 induló volt.
Pontegyenlőség esetén a szabályzatban található elvek alapján alakul ki a végső sorrend, ponteldobás nincs.

A második szakasz után ugyanezen lebonyolítás alapján kerülnek ki a nyertesek, de egy versenyző csak egy alkalommal nyerhet tesztelést az év folyamán. Amennyiben újra ő nyerné meg a lehetőséget, úgy a sorrendben utána következő kapja meg a tesztet.

Értékelés HCK:

Az értékelés megegyezik az OAGB-vel, de itt szakaszonként csak 2 ember kap tesztelési lehetőséget.

Endurance OAGB

Az évet 2 szakaszra bontjuk, mindkét szakaszt külön értékelünk. Szakaszonként 1 tesztvezetés kerül átadásra.

1. szakasz: 4-5-6. futam
2. szakasz: 7-8. futam

Értékelés:

Az értékelés alapja az, hogy a futamokon teljesített etapját ki tudja minél kisebb szórással teljesíteni.
Minden etapot külön értékelünk. Az etapban futott köridőket növekvő sorrendbe állítjuk, majd megfelezzük (páratlan számú körnél felfelé kerekítve), és a legjobb köröket vesszük figyelembe (pl.:41 körnél 21 kört). A legrosszabb köridőből kivonjuk a legjobb köridőt, és ez a különbség lesz az értékelés alapja. Aki több etapot teljesített, annak a legkisebb szórású idejét vesszük figyelembe, tehát futamonként minden csapat minden versenyzőjének egy ideje lesz. Ezeket az időket összeadjuk (az első szakaszban 3 időt, a másodikban 2-t), és akinek a legkisebb idő jön ki, az a szakasz nyertese.

A tesztelés feltétele a B kategóriás jogosítvány megléte, így csak azok vehetnek részt a teszteken, akik rendelkeznek ilyennel. Akinek nincs jogosítványa, de van tapasztalata váltós autó vezetésében, annak egyedileg lesz elbírálva az a lehetőség, hogy részt vehet-e a teszten.

Fenntartjuk a jogot, hogy amennyiben rajtunk kívülálló okok miatt nem tudjuk megtartani ezt a tesztelést, akkor egy másik, hasonló élményt nyújtó teszteléssel pótoljuk.

Author: