HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

HCK 2. futam – Hungarokart külső-belső

A 2012-es esztendő második versenyhétvégéjének a Hungarokart Center adott otthont. Ezúttal a versenyzők a külső és a belső pályaszakaszt egyaránt használták, ami jelentősen megnehezítette a dolgukat. Az időmérő edzések és a versenyek egyaránt szállították a várt izgalmakat. Tekintsünk is bele, hogy mi történt március első hétvégéjének szombatján, a Hungarokart Centerben…

Hobby Cart Kupa 2012 / 2. forduló – Hungarokart Center (külső-belső)

 

Light kategória

Balázs Gergő átmentette az Eurocenterben mutatott remek formáját a második versenyhétvégére is. Megszerezte a Light kategória pole-pozícióját, mögüle pedig egyik fő riválisa, Halász Péter indulhatott. Mögöttük nagy volt a szakadék, Fühl Zoltán már közel egy másodperccel kapott ki tőlük, ám ennek ellenére az előkelő harmadik helyről rajtolhatott. Míg a sima rajtot követően az élmezőny egymás mögött haladt, az ötödik helytől komoly harcok alakultak ki. Rögtön szét is szakadt a mezőny emiatt, az első négyes változatlan sorrendben elhúzott a többiektől. A verseny első részében szinte változatlan maradt a helyzet, mindenki remekül védekezett a mögötte haladóval szemben. Balázs Gergő jól bírta a nyomást, majdnem az egész versenyen keresztül, ám néhány körrel a leintés előtt hibázott egyet a célegyenest követő balos visszafordítóban. Halász Peti erre a pillanatra várt egész futam alatt, ezért természetesen ki is használta az adódó lehetőséget, megelőzve ezzel Geryt, akinek a verseny maradék néhány köre is védekezéssel telt. A győzelmet tehát Halász Peti húzta be, a második Balázs Gergő lett. A dobogó harmadik fokára Fühl Zoltán állhatott fel. Naményi Gergely lett a negyedik, Virágh Péter az ötödik. A további sorrend: Vincze Balázs (6), Tavali Dávid (7), Krémer Márk (8), Piros Ádám (9). A versenyben futott leggyorsabb kör Halász Petié lett, miután felszabadult tempót diktálhatott az élen töltött köreiben.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Halász Péter

„A délelőtti szabadedzéseim nagyon jól sikerültek, minden menetemben enyém volt a leggyorsabb kör. Az időmérőn az ötödik körömben köröztem, ezért sajnos néhány századdal lemaradtam a pole-ról. A versenyre nagyon jó gépet húztam, könnyű volt irányítani, ezért nem csúszkáltam. Végig Gergő mögött mentem, egyszer hibázott, amit sikerült kihasználjak, majd egyre jobban nyúltam el tőle és megnyugtató előnnyel értem el a kockás zászlót.”

2. helyezett – Balázs Gergő

„A szabadedzéseim jól sikerültek már amennyire tudtam hasonlítani az a köridőket a többiekhez, mert nagyon változóak voltak a csúszós pálya miatt. Az időmérő nagyon jól összejött így megszereztem az első rajtkockát. A 2-es gépet húztam, amivel nem mentem a szabadedzéseken, kicsit rossznak éreztem, így védekezésbe álltam be. Három perccel a vége előtt lecsúsztam az egyes kanyarban, Peti ezt kihasználta így meg kellett elégednem a második hellyel. Kicsit csalódott voltam, de még mindig vezetem a bajnokságot, remélem így is marad.”

3. helyezett – Fühl Zoltán

 

Lány kategória

Gaál Zsófia zsebelte be a rajtelsőséget a Hungarokart Center külső-belső futamán, Garamvölgyi Niki elől. A második sorból Ungi Anette és Fehér Viktória, míg a harmadikból György Anett és Sotus Ágnes vágtak neki a versenynek. A verseny elején Ungi Anette lépte át Garamvölgyi Nikit, ezzel feljött a második helyre Gaál Zsófia mögé, aki viszont nem tudott elszakadni a mögötte haladóktól. Niki néhány körrel később visszatámadott, ezzel ismét felállt a rajtsorrend a versenyzők között. Nem mondható túl eseménydús versenynek, de izgalommentesnek sem. Gaál Zsófia részéről biztosan nem volt egy sétagalopp, hiszen a futam minden egyes körében védenie kellett a vezető helyét, amit nagyon ügyesen meg is tett a leintésig, ezzel megnyerve a versenyt. Mögötte szorosan érkeztek a befutók, Garamvölgyi Niki (2) vezetésével. A dobogó harmadik fokára Ungi Anette állhatott fel. A negyedik Fehér Viktória lett, az ötödik Sotus Ágnes, a hatodik pedig György Anett. Annak ellenére, hogy Gaál Zsófia nem tudott elszakadni a többiektől, mégis megfutotta a verseny legjobb körét.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Gaál Zsófia

2. helyezett – Garamvölgyi Niki

3. helyezett – Ungi Anette

“Az időmérőn sikerült a 3. helyre kvalifikálnom magam, ami az eddigi legjobb rajthelyem volt. A versenyen végig tudtam menni az elsőkkel, az elején pedig az egyik körben Niki hibáját kihasználva fel tudtam jönni a második helyre, de két kör múlva sajnos vissza tudott előzni, de a harmadik helyet stabilan tudtam tartani. Örültem ennek a harmadik helynek, mert eddig mindkét versenyen a dobogón állhattam. Gratulálok a többieknek is!”

 

I-es kategória

A Light kategóriához hasonlóan Balázs Gergő magabiztosan nyerte meg az egyes kategória időmérő edzését is. Mögüle Fühl Zoltán és Raffay Kristóf indulhattak. Izgalmas rajtot vettek a versenyzők, Miklósi Tibor volt az, aki rögtön az első kanyarban előzni tudott egyet, a nyolcadik helyért. Pár körrel később az élen haladó páros elszakadni látszott a Raffay Kristóf vezette komplett mezőnytől. Kristóf kiválóan tartotta harmadik helyét egészen a verseny közepéig, amikor is a balos visszafordítóban Virágh Péter szemfülesen helyezkedve megelőzte őt. Néhány körrel később Véghelyi Ádám is el tudott menni mellette. Az élen haladó Balázs Gergőnek közben ez a versenye sem alakult izgalommentesen, mert egy pillanatra sem lélegezhetett fel Fühl Zoli nyomása miatt. Ezt a nyomást azonban jobban bírta és ez egy győzelmet hozott neki, ezzel megduplázva eddigi pontjait. Gery mögött a második helyen Fühl Zoli érkezett, a harmadik helyre pedig Virágh Péter furakodta fel magát. A negyedik Véghelyi Ádám lett, Raffay Kristóf (5) előtt, akinek az utolsó kanyarig küzdeni kellett pozíciójáért. A mögötte érkezők: Vincze Balázs (6), Miklósi Tibor (7), Nagy Levente (8), Csóka Ferenc (9) és Naményi Gergely (10). A „B” döntőt Gaál Zsófia (11) nyerte Halustyik Ferenc junior (12) előtt. A leggyorsabb kört Véghelyi Ádám futotta.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Balázs Gergő

„Az időmérő ebben a kategóriában is jól sikerült, itt is megszereztem a pole-pozíciót. A versenyre ugyanazt a gokartot húztam, mint a Light kategóriában. Itt már magabiztosabban mentem ezért nem tudtak megelőzni, így idén megszereztem a második futamgyőzelmemet az I-es kategóriában.”

2. helyezett – Fühl Zoltán

3. helyezett – Virágh Péter

 

II-es kategória

A 75 kg-osak között Bubnó Márk bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő edzésen, több mint három tizedet adva Molnár Gyurinak. Dupla ennyit kapott tőle Klenovszki András, aki a harmadik helyről rajtolhatott, Porcs-Makkay Ákos elől. Fegyelmezett volt a rajt, majd az azt követő néhány kör is „nyugodtan” telt. Az első komolyabb akciót Porcs-Makkay Ákostól láthattuk, aki próbált előretörni a harmadik helyre, ám a célegyenes ráfordító kanyarban választott külső ívnek köszönhetően bukott egy pozíciót. Eközben Molnár Gyuri támadta Bubnó Márkot az első helyért. Nem sok telt el, Ákos újabb akcióba került, de ezúttal közvetetten, mivel Nagy Levente kezdeményezett támadást Klenovszki Andris ellen, Ákost húzva magával. Kemény csata alakult ki a dobogós helyekért. Nagy Levente végül alulmaradt Porcs-Makkay Ákossal szemben, így Ákos nekilódulhatott a feladatnak, hogy utolérje az élen csatázókat. Márk védekező ívei miatt visszafogott tempóban haladtak, ezért Ákos gyorsabb tudott lenni náluk, ám nem ez hozta a legnagyobb izgalmat, hanem Márk hibája a külső pályára való kijáratnál. Megpördült, majd Gyuri elment mellette, és szerencsétlenségére Ákos is be tudott még férni. Az első helyért most már Gyuri és Ákos harcoltak, azonban Gyurinak sikerült hárítani a jobb tempóban érkező versenyzőtársa támadását, és bezsebelte a győzelmet. A második Porcs-Makkay Ákos lett, a harmadik a szorosan érkező Bubnó Márk. A negyedik helyre végül Nagy Levente érkezett, Klenovszki András (5) előtt. Vincze András lett a hatodik, Lajos József a hetedik. A többiek sorrendje: Miklósi Tibor (8), Katona Kristóf Győző (9) és Molnár Tibor (10). A „B” döntőt Balogh Hungit István (11) nyerte, Ittzés Zsigmond (12) előtt. A többiek Csizmadia Tamás (13), Halustyik Ferenc junior (14), Fehér Tamás (15), Riba Gábor (16) sorrendben érkeztek. A leggyorsabb kör Vincze András neve mellé került.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Molnár György

„Már megszokott dolognak számít, hogy Bubnó Márk megver időmérőkön, ami miatt kicsit frusztrált voltam/vagyok. Nagyon jól összerakta az időmérő körét. Én az edzéseken semmit nem mutattam, de szerencsére időmérőre kicsit beindult a dolog. A rajtot követően szépen eljöttünk, tudtam is támadni Bubnó Urat, de ez csak időleges volt. A versenyben haladva arra lettem figyelmes, hogy elcsípte a gumifalat, hajszál híján nekimentem, de végül ki tudtam kerülni és átvehettem a vezető helyet. A futam vége felé közeledve megérkezett mögém a másik kedvenc játszótársam, P.M. Ákos… Keményen nyomta, tudtam is, hogy gyorsabb, mert nem volt valami acélos gépem. Lényeg a lényeg, ki tudtam védekezni, így megszereztem idei második győzelmemet a kategóriában. Jó verseny volt, gratulálok mindenkinek!”

2. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

„Az időmérő nem sikerült a legjobban, ugyanis hibáztam a gyors körömön és sikerült megpördülni… Így csak egy átlagos kört tudtam futni. Meglepő volt, hogy ennek ellenére sikerült a 4. helyet megtartani a végéig a változó pályaviszonyoknak köszönhetően. Sikerült egy olyan gépet kihúzni, ami fekszik a stílusomnak, ezért bíztam benne, hogy a verseny jól sikerülhet. A rajt után igyekeztem gyorsan dűlőre vinni a dolgot Klenoval szemben, de sajnos túl optimistán próbáltam előzni és ennek következtében még Levi is megelőzött illetve Andris is keményen szorongatott. Végül az előttem lévők kakaskodását kihasználva egy kör alatt a 3. helyen találtam magam és megpróbáltam menni az élen állók után. Az egyik körben a külső pályára kiérve hirtelen a hibázó Márk mögött találtam magam és a tempófölényemet kihasználva sikerült is megelőzni. Innentől kezdve fordított volt a helyzet, mint a 3-as kategóriában, ezúttal én vettem üldözőbe Gyurit és szerencsére elég gyorsan sikerült is ledolgozni a hátrányomat. Bár végig nyomás alatt tartottam, ám ezúttal nem sikerült hibára kényszeríteni, s figyelembe véve, hogy közben a mezőny is felzárkózott, nem akartam egy kétes előzési kísérletet megkockáztatni. Gratulálok Gyurinak a győzelemhez, ez megint egy nagyon izgalmas verseny volt!”

3. helyezett – Bubnó Márk

“Elég viharosra sikerült ez a futam, nekem legalábbis. Egész nap oda-vissza rohangáltam Bp és Mogyoród között, nem mondható, hogy a legfókuszáltabb szellemi állapotban versenyeztem. De talán épp ezért, habár 15 perc késéssel estem be az időmérőre – ehelyütt megragadom az alkalmat, hogy Ákostól még egyszer bocsánatot kérjek – sikerült megfutnom a pole-t, méghozzá most kicsit többel is, mint 3 ezred. Aztán a versenyen elnéztem egy gumidarabot a falban, jól nekimentem, amitől jól megpördültem, és Gyuri már meg is előzött, Ákos pedig még a következő kanyarban féktávon befért. Nem mondom, hogy nem sokkolt a dolog, de lassan aztán összeszedtem magamat, így a harmadik helyet is sikerült megtartanom, és az elöl csatázó kettőt is utolértem, támadóhelyzetbe viszont már nem tudtam kerülni: elfogytak a körök. Viszont öröm volt nézni a csatájukat, igazán elegáns küzdelem volt, egy újabb adrenalinnal teli verseny. Mindenkinek gratulálok, legközelebb, ha megfutom, igyekszem most már helyezésre is váltani a pole-t.”

 

III-as kategória

Molnár György szerezte meg a legelőkelőbb rajthelyet a 85 kg-osak időmérő edzésén, Porcs-Makkay Ákos előtt. A második sorból Kocsi Zsolt és Klenovszki András vágtak neki a megmérettetésnek. A mezőny egyik felének sima rajtja volt, a második felének pedig akciódús már az első kanyarban. A második körben, a célegyenes utáni visszafordítóban megérkezett az izgalom előre is, hiszen Gyuri gyenge kigyorsítását követően Ákos támadásba lendült, majd a visszafordítóban Gyuri hibáját kihasználva pozíciót fogott vele szemben. Körről-körre lassan szakadt szét a mezőny. A harmadik helyen Kocsi Zsolt fogta a mögötte haladókat. A verseny második felében Gyuri faragta a távolságot Ákossal szemben, de ez korántsem volt elég ahhoz, hogy utolérje. A harmadik helyen haladó Zsolt mögött alakult ki csetepaté, Balogh Hungit István előzte meg Klenovszki Andrást, majd vette üldözőbe Zsoltit. Egészen az utolsó körig várt a támadással, amikor is sikeresen végrehajtotta azt, ezzel felkapaszkodva a harmadik helyre. Ez az előzés elindított egy lavinát és nagy volt a kavarodás mögöttük. Az első helyen viszont Porcs-Makkay Ákos szinte zavartalanul érkezhetett a kockás zászlóhoz, ezzel megszerezve első győzelmét. Molnár Gyuri a második lett, a kiválóan versenyző Balogh Hungit István előtt. A végső sorrend a negyedik helytől: Kocsi Zsolt (4), Rátkai János (5), Klenovszki András (6), Kocsi Viktor (7), Vincze András (8), Ittzés Zsigmond (9) és Jókay Attila (10). A „B” futamot Szíjgyártó Gergő (11) nyerte, Virágh László (12) előtt. A leggyorsabb kört Molnár György futotta meg a verseny hajrájában.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

„Az első helyről kezdtem az időmérőt, így ennek megfelelően csúszkáltam is a hideg gumikon az első körökben. Elhatároztam, hogy az utolsó körben kockáztatok, ami szerencsére be is jött és sikerült elég sokat javítani az addigi időmön. Bár Gyurinak sikerült megelőznie, de a változó pályaviszonyok miatt végül maradtam a második helyen, amivel megismétlődött az előző verseny első rajtsora. Tudtam, hogy ezen a pályán a rajt után, hideg gumikon lesz esélyem csak előzni, így a felvezető körök alatt csak arra koncentráltam, hogy minél jobban felmelegítsem a gumikat. A rajt jól sikerült, közel tudtam maradni és a kör végén támadásba lendültem. Gyuri belülre húzódott védekezni és az egyébként is kicsit nehezen forduló gépével hideg gumikon lecsúszott az ideális ívről, így viszonylag simán meg tudtam előzni. Pár kör alatt sikerült egy kisebb előnyt felépíteni, bár kicsit fura volt legelöl menni. A verseny felétől csak arra koncentráltam, hogy biztosan elérjek a célig, így Gyuri a végére teljesen felzárkózott rám, de támadni szerencsére már nem tudott. Ez volt az első győzelmem és nagyon örülök, hogy pont ezen a pályán sikerült megszerezni!”

2. helyezett – Molnár György

„Géphúzás szempontból nem az én napom volt, ezen a versenyen sem sikerült valami jó járgányt húznom. A pole-ból rajtolva természetesen a győzelem volt a célom, ami nem sikerült, ezért joggal vagyok szomorú emiatt. Persze csak magamat okolhatom, hiszen tudtam, hogy nem fog könnyen fordulni balra a gépem az első körökben, ezért bedobhattam volna fékkel, ehelyett elbénáztam a visszafordítót és Ákos megelőzött. A későbbiekben közeledtem hozzá, de teljes biztonsággal meg tudta tartani a vezető helyét. Ezúton gratulálok neki, megérdemelten győzött! A szezon nagy része azonban még hátravan!”

3. helyezett – Balogh Hungit István

„A futamot a 6. helyről voltam kénytelen kezdeni a gyatra időmérő eredményem miatt, ráadásul ezen a pályán – ha az előttünk haladó nem hibázik – nem nagyon lehet előzni, úgyhogy elég kilátástalan volt a helyzet az indulás előtt. Szerencsémre az előttem indulók közül hárman hibázatak, így sikerült a harmadik helyen beérni nagy örömömre. Az első pozíciónyerés a rajtnál történt, amikor Kocsi Viktor gépe nem akart időben elindulni. A következő 10 percben vonatoztunk hármasban, Kocsi Zsolt, Kleno és én. Viktor gépe elég lassúcska volt, így Kleno megpróbálkozott a cél előtti visszafordítón belsőíven előzni, de sajnos az nem sikerült és a következő kanyart nem tudta már csúszás nélkül bevenni, így sikerült kifékeznem. Ezután hamar utolértem Zsoltit és az utolsó előtti körben, szintén a cél előtti visszafordítóban megcsúszott, majd bevágott középre – pechére – ugyanis a következő kanyart nem tudta a külső ívről indítani, úgyhogy ő is megcsúszott, én pedig kifékezve előtte fordultam be a következő kanyarnál. Nagyon jó kis futam volt!”

 

IV-es kategória

A Kocsi testvérek ismét remekeltek a legnehezebbek között. Viktor szerezte meg a pole-pozíciót, testvére, Zsolt előtt, akinek több mint fél másodpercet adott. A harmadik helyről Balla Gábor, a negyedikről pedig Ittzés Zsigmond rajtolhatott. Kocsi Viktor remekül jött el a rajtnál, néhány kör alatt kiautózva a biztonságos távolságot Zsolt előtt. Ebben némileg segítséget nyújtott neki az, hogy Balla Gábor folyamatosan támadta Zsoltot. A futam hátralevő részében Viktor tovább növelte előnyét testvérével szemben, aki szintén el tudott szakadni az őt üldöző Balla Gábortól. Gábort a negyedik helyen Zsiga követte. A befutó sorrendje is ugyanez maradt, csak a mezőny második felében történtek változások.  A győztes tehát Kocsi Viktor, immáron másodjára a szezonban, a második pedig Kocsi Zsolt, aki idén úgy tűnik, leköveti öccsét. A harmadik helyet Balla Gábor szerezte meg. Mögötte a negyedik helyen Ittzés Zsiga ért célba, Rozvadszky Csaba (5) előtt. A többiek sorrendje: Szatory József (6), Balogh Hungit István (7), Kádas Zsolt (8) és  Szabó Csaba (9). A verseny leggyorsabb körét a győztes, Kocsi Viktor tudhatja magáénak.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Kocsi Viktor

„A szabadedzéseken sikerült gyorsan megtanulni a pályát, szerintem jó időket mentem, de összehasonlítani nehezen lehetett mások idejével, mivel a köridők edzésről edzésre folyamatosan romlottak. Az időmérőn ez az időromlás volt a szerencsém, mert én kezdtem, és a mögöttem indulók csak sokkal rosszabb időket tudtak futni, majdnem mindenkit több mint egy másodperccel vertem meg, ennyi különbség biztos nincs köztünk (vagy mégis? ). Tehát sikerült újra megszerezni a pole-pozíciót. A versenyre a 7-est húztam, ami egy egész jó gép volt. A rajt után megtartottam az első helyet, majd pár körrel később el tudtam távolodni a többiektől. Ismét egy izgalommentes versenyen sikerült győznöm.”

2. helyezett – Kocsi Zsolt

3. helyezett – Balla Gábor

„Először is szeretném dicsérni a rendezést. A korábbi versenyekhez képest sokkal gördülékenyebb és élvezhetőbb volt a versenynap! Újra a Hungarokartba ért a verseny, ismét egy kis csúszós móka. Az edzések nagyon érdekesre sikerültek, még a végén sem éreztem igazán, hogy hogyan áll össze egy jó kör. Aztán az időmérőn az időjárás is viccelt velünk, a Nap jött-ment, a por csak jött. Míg máskor egy tizeden belül vagyunk heten, itt 2 másodperc is volt egyes pilóták között. Szerencsére jó időt futottam, így meglett a harmadik rajtrács. Ez maradt a verseny végéig is, az elején támadtam Zsoltot, de később beállt köztünk egy fix távolság. A Kocsi testvérek nagyon belehúztak, reméljük Viktor nem “Berci kóros” és nem nyer meg minden futamot!”

 

A következő versenyt április utolsó hétvégéjén rendezik, ezúttal egy teljesen kinti pályán, a Hungaroringen.

 

Szerző: Molnár György

Author: