HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

10.19 – Három kategóriában is bajnokot avattak a csömöri futamon

GOKART OB. A 3. kategóriában még teljesen nyílt a verseny, Bakonyi Ákos és Fábián Zoltán egyenlő pontszámmal várja a véghajrát.

Utolsó előtti fordulójához érkezett az országos amatőr gokartbajnokság. A résztvevők ezúttal Csömörön hajtottak a pontokért és a minél előkelőbb bajnoki helyezésekért. A futamon három kategóriában is új győztest avattak.

A 65 kilogrammosok mezőnyében Garamvölgyi Nikolett pipálta le a fiúkat és szerezte meg az első rajtkockát. A versenyen azonban technikai problémákkal küszködött, és csupán a 8. helyen intették le. A győzelmet első ízben szerezte meg a 2. helyről induló Szetei Gergely, aki ezen a pályán szárnyalt, hiszen az ugyanitt megrendezett Hobby Cart-kupában is két kategóriagyőzelmet aratott.

A második Fodor Árpád lett, míg a harmadik Huba Patrik, aki rengeteget fejlődött az év eleje óta. Nagy Bencének ezúttal nem jól jött ki a lépés, de 9. helyével is bebiztosította az 1. kategória bajnoki címét Szántó Tamással szemben.

A 2. kategóriában már korábban eldőlt a bajnokság, és az első rajtkockát a 2008-ban bemutatkozó Borbély Renátó szerezte meg, aki ezután magabiztos versenyzéssel rajt-cél győzelmet aratott. A második helyen Márki Róbert végzett.

Nagyobb csata a 3. helyért alakult ki. Janecskó Adrián indult ebből a pozícióból, majd miután a verseny elején ketten megelőzték, végig azon fáradozott, hogy visszakapaszkodjon. Az utolsó körben Fodor Ágnes megelőzésével szerezte meg a 3. pozíciót.

A 3. kategóriában a bajnokság éllovasa, Fábián Zoltán indult az élről. Majd hogy ne dőljön el idejekorán a bajnokság, Bakonyi Ákosnak sikerült megelőznie őt, aztán Pinkert Györgynek őt is. Fábián azonban ráérzett a gépre, visszaelőzte Pinkertet, majd ledolgozva hátrányát Bakonyi Ákos után eredt, akitől csupán egy fél gokarthossz választotta el a befutónál.

Bakonyi győzelmének köszönhetően, a ponteldobással együtt – a leggyengébb eredményt nem számítják – pontegyenlőség alakult ki. Fábián és Bakonyi közül a bajnokságot az fogja megnyerni, aki előrébb végez az utolsó futamon.

A 4. kategóriában 5. helyének köszönhetően már-már behozhatatlan előnyre tett szert Zsibrita Krisztián. A 2. helyen befutó Somogyi Tamást szabálytalan előzés miatt 8.-nak sorolták hátra, a 3. Sódar Zoltán, a 2. Vidó Dániel lett, míg az elmúlt két futamon már első rajtkockáig jutó Csáki Zoltán megszerezte az első OAGB-s bajnoki győzelmét.

GOKART AMATŐR OB, CSÖMÖR

EREDMÉNYEK

1. kategória
1. Szetei Gergely
2. Fodor Árpád
3. Huba Patrik
4. Márki Róbert
5. Kovács Balázs

2. kategória
1. Borbély Renátó
2. Márki Róbert
3. Janecskó Adrián
4. Fodor Ágnes
5. Kárpáti Zoltán

3. kategória
1. Bakonyi Ákos
2. Fábián Zoltán
3. Pinkert György
4. Ábrahám Krisztián
5. Márki Tibor

4. kategória
1. Csáki Zoltán
2. Vidó Dániel
3. Sódar Zoltán
4. Bérdi Tamás
5. Zsibrita Krisztián

Szerző: Janecskó Adrián

Az eredeti cikk megtalálható a nemzetisport.hu-n

Author: